MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

126. ő. e. 1977. december 21. (142-232. o.) - 1. A megye tömegközlekedésének helyzete, javaslat a hosszú távú fejlesztés irányelveire. Jelentés: 145-161

5 ­A központi települések intézményi vonzása utazási igényeket vált ki. Kielégítetlen utazási igények elsősorban az egyes falu-kör­zeteken belül vannak. Az igények a "fő" utas-áramlásoktól rész­ben, vagy teljesen eltérnek, de azzal egyidőben jelentkeznek. A kisforgalmú vasutvonalak forgalomátterelése eredményesen nyert megoldást, A tapasztalatok szerint a vonalakon az eddigieknél többen utaznak. A személyszállítás növekedési üteme meghaladja a tervezettet. A járműállomány emelkedése nem tudta a fejlődést követni. Az autó­buszokat az országos átlag felett kell foglalkoztani. Emelkedik a "nullán" túli állomány nagysága /1978 - 25 %/, és csökken a tartalék állomány. E két tényezőből következik a járatkimaradáso és járatkésések számának emelkedése. A jármű utánpótlási problé­mák miatt évről-évre nőnek a feszültségek és romlik a szolgálta­tás szinvonala. Az előbbieken tul gondot okoz a pályaudvarok hiánya. Legkritiku­sabb az állapot Siófokon, Nagyatádon és Barcson. Az állomások el készültével a feszültségek feloldódnak. A forgalom korszerű le­bonyolítása és az utasszolgáltatás javitása érdekében megoldásra vár Marcaliban és Tabon a helyközi pályaudvar megvalósítása. Az utastájékoztatás és utaskiszolgálás terén hiányosságok vannak A közúti tömegközlekedés valamennyi települést érintő hálózata a bekötőút épitések megvalósulásával egyidejűleg teljeskörüvé vált A megfelelő közúti kapcsolatok kialakítását több esetben az ösz­szekötő utak kiépitetlensége akadályozza. Ezek miatt csak több­let futással és - idővel lehet az uticélt elérni. Az összekötő utak kiépitése a következő időszak egyik fő feladata. A tömeg­közlekedés fejlesztésének és a járműállomány még hatékonyabb ki­használásának gátját képezi a jelenlegi autóbusz vonalhálózat, mely felülvizsgálatra szorul. A városi közlekedés terén gondjaink vannak. Az utazási igények növekedési üteme lényegesen meghaladta a járműállomány fejlődé­sét. A fennálló feszültségeket különböző szervezési intézkedé­sekkel - lépcsőzetes munkakezdés, vonalhálózat korszerűsítés ­kellett enyhiteni, Kaposváron és Siófokon problémát jelent, hogy a megfelelő tömegközlekedési hálózat kialakításához szükséges utvonalak egy része kiépitetlen és hiányzik a helyi autóbusz pá­lyaudvar. 3. Közületi személyszállítás: A gazdasági élet sok olyan utazási igényt támaszt, amely köz­használatú tömegközlekedési eszközzel kapacitás hiány, vagy az utazás jellege miatt nem elégithető ki.

Next

/
Thumbnails
Contents