MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

115. ő. e. 1976. január 7. (2-55. o.) - 2. A fegyelmi jogkörrel rendelkező községi, üzemi, hivatali, intézményi pártbizottságok fegyelmi munkájának tapasztalatai. Szóbeli jelentés: 23-31

- 7 ­hogy van területfelelősi felosztás, de az gyakran csak formális. Több esetben azzal próbálták magyarázni a területfelelősi rend­szer hiányát, hogy a községi vagy üzemi fegyelmi bizottság tag­jai kiválasztásánál törekedtek a képviseleti elv alkalmazására, is, igy ott van a helyszinen a.testületük egyik tagja. Amikor azonban az alapszervezetnél néztük meg konkrétan, nem nyert i­gazolást az adott személy felelősségéből fakadó kezdeményező, segitő, rendszeres kapcsolatot tartó viszony. A fegyelmi bizott­ságok egy részénél meg nem is gondoltak a munkájuk fontos részét képező ezen tevékenységre. Pedig a konkrét ügyek kapcsán folyta­tott vizsgálatokon túli helyszini találkozások a titkárokkal, vezetőségekkel, sokat segithet a fegyelmi munkával kapcsolatos alapszervezeti tennivalók megértetésében, a bátrabb fellépésben és az előirásoknak megfelelő eljárásokban. Jónak tartjuk azt a gyakorlatot az alapszervezetekben, hogy a feltárt vétség után nem mindjárt büntetést alkalmaznak, hanem élnek a nevelőjellegü ráhatás eszközével, amelyet egyes esetek­ben a párttitkár, a pártcsoport, a pártvezetőség, sőt a taggyű­lés is folytat és ezzel a vétség olyan kifejlődését akadályozzák meg, amikor már a büntetés elkerülhetetlenné válik. A megelőző beszélgetések, pártfegyelmi eljárások és a pártbüntetések neve­lő hatással vannak a párttagságra. Találkoztunk néhány esetben azzal, hogy az alapszervezet tagsága nem érti meg az adott vét­ség politikai súlyát, szükségtelennek tartja a pártbüntetés ki­szabását pl. ittasság, vallásossággal kapcsolatos kérdések, mun­kahelyi vétségek elbírálásánál. Ilyen esetekben, valamint amikor a vezetőség sem tesz lépést, a végrehajtó bizottságok az esetek többségében saját hatáskörükbe vonják az ügyet, vagy határozat­ban intézkedésre kötelezik az alapszervezetet. Amikor a vétség tipusokat néztük, figyelemre méltó jelenséggel találkoztunk: Történik felelősségre vonás pártszerütlen magatar­tásért, pártélet elhanyagolásért, elvétve pártmegbizatás telje­sítésének elmulasztásáért, de határozat végre nem hajtásáért még a községi, üzemi, hivatali párt-végreha r itóbizottságok sem adtak az elmúlt 2,5 évben pártbüntetést.

Next

/
Thumbnails
Contents