MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1976

115. ő. e. 1976. január 7. (2-55. o.) - 2. A fegyelmi jogkörrel rendelkező községi, üzemi, hivatali, intézményi pártbizottságok fegyelmi munkájának tapasztalatai. Szóbeli jelentés: 23-31

t0 Hasonlóan vetődött fel bennünk a kérdés, amikor a vétség tipu­sok széles skáláját összevetettük a közbeeső pártbizottságok te­rületén adott fegyelmi büntetések számával. Ugyanis egyes helye­ken 2,5 év alatt sem a végrehajtó bizottság, sem az alapszerve­zetek nem, illetve csak 1-2 esetben adtak pártbüntetést mint pél­dául a Balatonfenyvesi ÁG, Böhönye Község és a Húskombinát. E gondolatok mintegy összegezéseként felvetjük, hogy a pártta­gokkal szemben támasztott igények és a vétségek megitélésében a pártmunka szántje és területei között indokolatlan eltéréseket tapasztaltunk. A pártbüntetésben részesültekkel való foglalkozás változó képet mutat. Vannak alapszervezetek, sőt végrehajtó bizottságok, ahol figyelemmel kisérik a pártmegbizatásaik teljesítését, valamint azt, hogy a hibát amiért a pártbüntetést kapták, mennyiben ja­vitották ki, másutt inkább csak a fegyelmi eltörlésének lehető­ségével foglalkoznak. A fegyelmi bizottságok is évente felmérik ós megbeszélik a régebbi pártbüntetések sorsát az alapszerveze­ti vezetőségekkel. Ezért is mondható jónak az a kép, amit a bün­tetések érvénybenlétének ideje mutat: Barcson pl. 22-ből 2, 3 évnél idősebb van, a nagyberki és a kaposvári ÁG területén 3 év alatt 25 pártbüntetést adtak és jelenleg 6 van érvényben s egyik sem régebbi 3 évnél, A vizsgálataink során arra is kerestünk választ, hogy vajon a pártfegyelmit kapott és minősítésre kötelezett személyeknél sze­repel-e anyagukban e tény, vagy a jellemével kapcsolatos felve­tés, ami összefügg a későbbi vétséggel. Ha a minősités a pártfe­gyelmi után készült, a megnézett anyagok egy részénél bent van egyértelműen a pártbüntetés, vagy - pl. Csurgói Tanács VB titkár esetében - a vétség kapott emlitést, mint negativ tulajdonság. A másik megközelítésben; nem találkoztunk olyan minősítéssel, a­melyben azok a jellembeli fogyatékosságok, amelyek több izben felmerültek, s amiért végül is a pártbüntetést kapta a személy­szerepeltek volna.

Next

/
Thumbnails
Contents