MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975

114. ő. e. 1975. december 10. (2-153. o.) - 4. A megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó káderek képzésének és továbbképzésének, valamint utánpótlásának középtávú terve, javaslat az 1976. évi kádercsere tervre. Határozat: 52-110

ÚT «m A *--* « A Központi Bizottság kádermunkáról szóló határozatának megfe­lolően biztosítani koll a párt 9 tömogozervozoti, állami, gaz­dasági vezetők között a szervezett, tervszerű ós folyamaton kádercserét. E kádercscrókot a végrehajtó bizottság erenként tárgyalja meg. II. Káderutánpótlás nevelésének feladatai A megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó káderek döntő több­sége megfelel a volo szemben támasztott megnövekedett követel­ményeknek. Mindezek figyelembe vétele mellett is szükséges szó­les körű káderutánpótlási bázis biztositása, nevelése, képzése, akik közül a megüresedő funkciókra felkészitett, vezetői fela­dat ellátására alkalmas káderokét lehet beállítani. A káderutánpótlás nevelését indokolja a tervidőszakban esedékes 10 százalékos nyugdíjaztatási arány, az 50 év feletti vezetők nagy száma és néhány helyen a vezetés színvonalának növelése is. •*••/ Az utánpótl ásként számba_ve.tt_ kádere kiforrás a:. - a megyei és járási, városi pártbizottságok apparátusában dolgozó politikai munkatársak; - a különböző szintű választott pártszervek testületeinek tagjaij - községi, üzemi, hivatali-intézményi pártbizottságok, párt­vezetőségek függetlenített titkárai; - tömegszervezetekben dolgozó munkatársak és társadalmi ak­tívák; - állami, intézményi, gazdasági területen dolgozó helyette­sek, középvezetők és kiemelkedő munkát végző aktiv beosz­tott dolgozók; - felsőfokú politikai képzésben résztvevő és felsőfokú poli­tikai végzettséggel rendelkező személyek;

Next

/
Thumbnails
Contents