MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975

114. ő. e. 1975. december 10. (2-153. o.) - 4. A megyei pártbizottság hatáskörébe tartozó káderek képzésének és továbbképzésének, valamint utánpótlásának középtávú terve, javaslat az 1976. évi kádercsere tervre. Határozat: 52-110

- A káderek többségének politikai továbbképzését a Politikai Főiskola 3 hónapos és a mogyei Pártbizottság Oktatási Igaz­gatóságán szervezett 10 ós 6 hetes tanfolyamok, illetve a vezetői továbbképző tanfolyamok biztosították. E tanfolyamok eredményesen szolgálták a párt politikájának mélyebb megérté­sét, a politikai ismeretek bővitésót. A jövőben is ezeken a tanfolyamokon kell biztositani a hatáskörben lévők továbbkép­zését. 2./ A hatáskö rbe tar tozó káderek összetételéből adód ó fel adatok - A káderutánpótlás nevelése, képzése során továbbra is kiemel­ten kell foglalkozni a tehetséges, vezetői munkára alkalmas egyetemet, főiskolát végzett fiatalok nevelésével, megkülön­böztetett figyelmet forditva az eredetileg, illetve szárma­zásilag munkás és paraszt fiatalokra. A hatáskörben lévő ká­derek cseréjénél, a nyugdíjazásoknál a legtehetségesebbek, legrátermettebbek előléptetéséről folyamatosan gondoskodni .. kell. Tudatosan törekedni kell a tehetséges, kipróbált, a társadalmi és közéleti tevékenységben aktiv fizikai dolgozók, főleg a szakmunkások vezetővé nevelésére. - A pártapparátusban célszerű a kialakult életkori arányok meg­tartása. Az állami, gazdasági és intézményi, valamint a szak­szervezeti területeken a kádercserék alkalmával céltudatosab­ban kell fiatalitani. - Az egéaz kádermunkában, de főleg a gazdasági és intézményi te­rületeken nagyobb figyelmet kell fordítani a női káderek neve­lésére, vezetői munkára történő felkészítésükre. Fokozatosan növelni kell a női vezetők számát a gazdasági, intézményi ve­zetők körében. A többi területen a szintentartasra, illetve a női vezetők számának további növelésére kell törekedni.

Next

/
Thumbnails
Contents