MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1974

101. ő. e. 1974. március 6. (181-255. o.) - 3. Feladatterv a káder- és személyzeti munka fejlesztésére a központi bizottság 1973. november 28-i határozata alapján. Jelentés: 208-228

? isi - 3 ­Gondot okozott, hogy nem rendelkeztünk a vezetéshez szük­séges irányító és szakgárdával. A gyorsabb ütemű iparo­sítás kényszerintézkedéseket is szült, a megye korábbi fejletlensége miatt - az adott körülmények között - sok vezetőnek előlegezett bizalmat kellett adni. A párt- és gazdasági vezetésre várt a feladat, hogy minden vonatko­zásban alkalmassá tegye feladatainak ellátására ezeket az embereket. A közigazgatás korszerűsítése és a terme­lőszövetkezetek egyesítése lehetővé tette a jobb képes­ségű, a tényleges igényeknek jobban megfelelő helyi ve­zetők kiválasztását. Szakközépiskolákat hoztunk létre, nagy arányban fejlesz­tettük az iparitanuló-képzés bázisát, két főiskolai jel­legű oktatási intézményünk szerveződött. A pedagógusokat, orvosokat, gyógyszerészeket nem számítva megháromszoro­zódott a diplomás szakemberek száma. Az 1960. évi 309­-cel szemben ma több mint 1 100 felsőfokú végzettségű . szakember dolgozik a megye ipari és mezőgazdasági üzeme­iben és'szakigazgatási posztokon. A gazdaságirányítási rendszer reformja, az államigazga­tás korszerűsítésének eredményeként a hatáskörök és dön­tési jogkörök jelentős hányada az üzemekbe, a szövetke­zetekbe, a tanácsokhoz került. Mindez nagyobb önállósá­got adott a vezetőknek, de több felelőseéget, hozzáér­tést, alaposabb ismereteket, bátrabb és megfontoltabb döntési készséget i3 követel tőlük* A vezetők többsége felnőtt ezekhez a követelményekhez, s elévülhetetlen érdemeket szerzett megyénk erőteljes fejlődésében* Oda­adó és fáradságos munkájukért a megyei pártbizottság elismerését és köszönetét fejezi ki. a./ A vezetők túlnyomó többsége megfelel a politikai követelményeknek: politikailag egyértelműen elkötele­zett, megfelelően képzett, a társadalmi-politikai kér-

Next

/
Thumbnails
Contents