MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969

69. ő. e. 1969. május 7. (144-247. o.) - 1. A munkaidő csökkentés tapasztalatai és a további feladatok. Jelentés: 147-163

0 ~ 6 ­Árra is volt példa, hogy az eredeti felkészülési tervet a negfelélő technológiai lehetőség hiányában át kellett dol­gozni. */Pl. Kaposvári Ruhagyárnál a ragasztásos technológia bevezetése elmaradt,/ A szervezési intézkedések elsősorban az ósszeróbb nunkasze:. vezés területén hoztek komoly eredményt, melynek egyik le ; fontosabb területe a kapun belüli munkanélküliség felsza­nolására irányuló törekvés, Ennek kapcsán pozitiv tényként jelentkezett a vállalati létszámhiány jelentős osökkenése 0 PJ. VEKM. Kaposvári Gyáránál, Mezőgépgyár Kaposvári Gyárá­nál, Komoly szerepet vállaltak a szocialista brigádok és a űunkaverseny hatása is jelentős. Az előkészítő munká­ban igen konoly segítséget adtak az üzeni párt és Szakszer­vez eti szervek. Ennek alapján valamennyi nunkaidőt csökken­tő üzem felkészülési tervében jelentős hányadot, képvisel a munkaintenzitáson, a jobb munkaidő kihasználáson kére szí­tul megvalósuló időmegtakarítás. Megítélésünk szerint az 1968-ban áttért vállalatok ilyen irányú megtakarítást gya­korlatban is biztosítottak és ugyanez a törekvés tapasztal­ható az 1969-ben áttért üzemek Vonatkozásában is. Korábban sző volt róla, hogy a munka-és termelés szervezés több vállalatnál csökkentette a létszámhiányt. Ugyanakkor az is jellemző, hogy a rövidített munkaidőre való áttérés eddigi ;'>?&•• . szakában növelték a vállalatok a munkás ós egyes esetekben az alkalmazotti létszámot. Ez részben a felkészülési terv alapján tudatosan alakult ki, más esetekben a műszaki - fojlcsztési, szervezési intézkedések elmaradása, vagy kérése miatt történt* Több vállalat kifejezetten létszámnövelést tervezett a kieső időalap egy részének pótlására. /Pl. a Húskombinát, Dél-Fűrészed Egyes munkáknál szükségszerű a létszámnövelés /pl. folyamatosa. termelő gépek mellett^de vállalati szinten nem lehet tartós je­lenségnek elfogadni ezt a megoldást. Legutóbb már olyan törek­vésacl is találkoztunk, hogy a kieső időalap mintegy 85 %-át

Next

/
Thumbnails
Contents