MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
69. ő. e. 1969. április 23. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (92-143. o.) - 4. Az ünnepségek, politikai rendezvények tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 141
- 28 IV. ÍM Tájékoztató az ünnepségek, politikai r e ndezvények tapasztalatairól /szóbeli/ Kocsis László elvtárs : Az utóbbi években politikai ünnepségeink, rendezvényeink tartalom és forma, de érzelmi hatás tekinteteben is sokat gazdagodtak. A jó ütemű és irányú fejlődés ellenére egyre gyakrabban tapasztalhatók olyan jelenségek, amelyek indokolttá teszik a téma megbeszélését. A nagyobb, az évfordulók alkalmával rendezett központi ünnepségeken nem kielégitő a tömegek részvétele, ami rontja azok hatását, sikerét. Ennek oka egyrészt az, hogy az ünnepségek meghívóinak nagy többségét "protokoll közönség" /párt-, tanácsi-, tömegszervezeti apparátusok dolgozói és vezetői, választott testületi tagjai, üzemek, intézmények vezetői/között osztják szét. Az emiitett személyek tapasztalataink szerint nem érzik kötelességüknek az ünnepségeken való megjelenést, amit mutat az, hogy közülük a megjelenés minimális. Az utóbbi években az ünnepségekre mozgósított üzemek, intézmények számét néhányra csökkentették, de ezekben sem folytattak a rendező szervek üzemlátogatással egybekötött helyszíni szervezést, csupán a meghívók kiosztására hagyatkoztak. Az ünnepségek után azon üzemek vezetőivel, ahonnan hallgatóságot vártak, nem beszélték meg a tapasztalatokat, előttük nem tették szóvá a mulasztást, közülük senkit nem vontak felelősségre. A részvétlenségben szerepet játszik az is, hogy jelentkezik bizonyos fokú túlszervezettség is. Különösen a KISZ növelte a nyilvános nagy rendezvényeinek számát, amire sorozatban nem lehet tömeget mozgósítani. Az ünnepségeken az előadók egyre többször hoszszu beszédet mondanak, amely nem vált ki kellő érzelmi hatást, tartalmában is kívánnivalót hagy maga után, s az ünnepi beszéd után egyre hosszabb műsort szerveznek. Ez nem találkozik a közönség egyetértésével. Hiba az is, hogy egy-egy rendezvényért, ünnepségért 4-5 szerv és személy is felelős, ami neheziti a felelős szerv és személy megtalálását, A jövőben növelni kell a rendezvények színességét, gazdagságát, érzelmeket kiváltó hatását. Rövid, szines, érzelmi hatást kiváltó, gondolatokban gazdag beszédet kell tartani, amelyet tartalmában színvonalas, egy órát nem meghaladó kultúrműsor egészitsen ki. Javasoljuk, hogy a jövőben ünnepségeket /pl. a békehónap megnyitóját, nem kerek évfordulós ünnepségeket stb./ nagyobb üzemekben, intézményekben rendezzenek meg. A központi ünnepségeket is az eddiginél kevesebb üzemre épitsék. Ebben az esetben a hallgatóság eredményesebb szervezése biztositottabb. A testületek választott tagjaitól, üzemek, intézmények vezetőitől, akik a protokoll közönséget képezik, meg kell követelni a részvételt. A nagy közönség részére a meghívókat személyes beszélgetés kapcsán kell átadni. Következetesen elismerőbb szóval kell illetni a jól rendező szerveket, a hanyag munkát végző szervet el kell marasztalni, a hanyagságot elkövető vezetőket felelősségre kell vonni. A túlszervezés elkerülése céljából összehangolt terveket kell késziteni, amelyben meg kell határozni a rendezvény nagyságát, a mozgó sittandó tömeg számát. Általában csökkenteni kell a rendezvények számát. Egy-egy rendezvényért egy szervet kell felelőssé tenni, különböző szervek között meg kell osztani*