MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 1. A megye párt- és állami vezetésének helyzete a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 66-80
;=g Bátran bíráltak bennünket, - különösen a mezőgazdasági osztályt annakidején, hogy eléggé elhanyagolta a járási mezőgazdasági főelőadókkal való kapcsolatot. Uéhány elvtárs felkészültségével is probléma van. Nem kapják azt, amit várnak tőlük. Egyik-másik elvtársnál nem azt tapasztalják, amit a VB-nél. Nagyképűség, szubjektivizmus van. Pl. Hudics József, Tápi József, Varga István. Kilógnak abból, amit mi akarunk csinálni. Milyen figyelemreméltó dolgot tapasztalunk? Több helyen nem világos pi. a politikai és gazdasági munka egysége. Sok időt vett ennek tisztázása igénybe. Tiszta gazdasági, tiszta pártmunka. Hogyan egyeztessük a kettőt, - ezt vitattál: nagyon sok helyen. Valaminő' a háztáji és a közös fejlesztésének az összhangját számtalan helyen nem látták, líem egy helyen, pl. Barcson is megmondták, hogy még tavaly is azon dolgoztak, hogy minél kevesebb háztáji állományt. Kimutatást vezettek és amelyik községben két állatja volt egy tagnak, az első útja oda vezetett az instruktornak, hogy le kell.redukálni. Ez is hozzájárult, hogy igy állunk a háztáji állatállománnyal. Fonyódon és Siófokon is beleütköztünk ezekbe a problémákba és vitatkozni kellett. Azért figyelemreméltó ez, mert hiába erőlködünk mi, ha a községi taggyűléseken, vagy egyéb helyeken az ellenkező dolgokat képviselik elvtársak a pártmunkában. Több helyen tapasztaltuk, nálunk is néha-néha megnyilvánult, hogy a munka konkrétságával baj van. Általában ismerik a problémákat, nagyon sokszor rosszul ismerik és helytelen következtetést vonnak le. Pl. Vörös Ferenc a kaposvári járási pártbizottságnál. Feltétlenül több figyelmet kell ezeknek a nézeteknek a tisztázására, megszüntetésére forditani. A hibák ellenére elmondhatom, hogy az apparátus egészében véve alkalmas a feladatok ellátására. Sokat dolgoznak. Döntő többségük hivatásának tekinti a pártmunkát. Tudnak lelkesedni, másokat lelkesíteni. Ez nagyon jó dolog. Tiszteletet és elismerést érdemelnek. A vetés idején kiderült, hogy tudnak hajtani is az elvtársaink. Afra kell nagyon vigyázni a VB-nek, nehogy tulmenjünk a határokon. Gondolni kell az elvtársak egészségére, továbbképzési lehetőségekkel. Némely helyen tapasztaljuk, hogy ez nincs még megoldva. Jönnek a feladatok és némely elvtárs belevész. Nagyon figyelmeztető Tóth elvtársnő esete, aki teljesen nyomorékká vált. A végrehajtó bizottság jogosan dicséretben és elismerésben részesítheti a járási ? megyei apparátusokban dolgozó elvtársakat. Ez a tanácsi dolgozókra is vonatkozik. A megye és a központi szervekkel való kapcsolat: Kezdetben bizonyos fenntartás volt érezhető. A különböző beosztásban lévők közül sokan nem látták a végbemenő események okait. Nem voltak tisztában akaratunkkal, szándékunkkal. Az uj spprő szerepében láttak bennünket. Ugy Ítéljük meg, hogy akkor sem voltunk, de különösen ma nem vagyunk elszigetelve."A kezdeti tartózkodás kezd felengedni a megyei vezetés irányába. A központi bizottsági, politikai bizottsági tagok egyre gyakrabban látogatnak megyénkbe. Érdeklődnek a helyszinen, észlelik, tanulmányozzák a megyei vezetés helyzetét. Az 1963-as évet emlitem csak.