MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 1. A megye párt- és állami vezetésének helyzete a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 66-80

14 Hét alkalommal voltak nálunk politikai_bizottsági tagok, illetve központi bizottsági titkárok, öt alkalommal osztály­vesetők, - egyúttal K.B. tagok. ITem is emlitem a helyettes elvtársakat, a minisztereket, - többen jártak nálunk a múlt évben. ITem arról van szó, hogy minden rendben van, mert még sok minden nem ugy alakul, ahogyan szeretnénk. Némelyik láto­gatás nem hozza azt az eredményt, amit remélni szeretnénk tőle. Megyénk, további támogatásra, segítésre szorul. Ezt ki­fejesésre is juttattuk több alkalommal. Különösen az ipar­fejlesztés terén sokkal több megértést kérünk. Az elmúlt héten jártunk Dr. Ajtai Miklós elvtársnál, az Or­szágos Tervhivatal elnökénél és a benyújtott javaslatokról tárgyaltunk. Javasoltuk a Somogy megyei képviselőknek, hogy az iparosítás ügyében a legközelebbi országgyűlésen inter­pelláljanak, - konkrétan a TRAÍ8ZVILL és a Világítástechnikai V. ügyében. Kérjék meg a kohó- és gépipari minisztert - és követeljék ­? hogy a korábbi megállapodásainkat realizálják. Sokkal konkrétabban kell az elképzeléseket benyújtani és bát­rabban, határozottabban kell ügyködni ezen a területen. Hint már emiitettem némelyik látogatás nem ugy végződik, mint szeretnénk, de mindegyik látogatásról pozitív értelem­ben lehet nyilatkozni. Somogyi Miklós elvtárs tavalyi látogatása némelyik elvtársat meglepte, amikor minden kertelés nélkül felvetette, hogy "nem éreznek felelősséget a gyenge tsz-ekért?" Vagy legutóbb ITemes Dezső elvtárs látogatása. Különösen a pártbizottsági ülésen elmondott biráló megjegyzése alapjában igaz volt. A közeljövőben is egyik politikai bizottsági tag látogatására szájaithatunk. Az a fő törekvésünk, hogy értessük meg reálisan a megye prob­lémáit és minél több olyan elvtársat szerezzünk, aki hajlan­dó támogatni ügyünket. Olyan is van, aki nyiltan megmondja, hogy nem támogatja iparosítási ügyünket, mert mezőgazdasági megye vagyunk. A főbb-tennivalókról: Mint emiitettem és tudjuk a VB. előtt nagyok a követelmények. Az 1963. december 5,-i K.B. határozat megjelöli a teendőket. Megyei vonatkozásban is igyekeztük konkretizálni a január 15.-i határozatunkban. Fő feladatunk az 1954 évi ipari, mezőgazdasági és felvásárlási terveink tel­jesítése. Rendkívül sok nehézség mutatkozik. Sok gonddal, baj­jal jar. M ilyen szellemet, légkört kell kialakitani? A K.B. határozat növeli a pártvezetés centralizmusát, felelős­ségét. És arra irányul, hogy a párt befolyását növelni tudjuk az élet minden területén. Fő feladatunk a tavaszi munkákra való felkészülés program­jának elkészítése, lebonyolítása. Előtérbe került a párt gazdaságszervező tevékenysége. Tovább kell fejleszteni. A falusi pártszervezeteink megerősítésének problematikája merül fel. Erre is van határozat.

Next

/
Thumbnails
Contents