MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

30. ő. e. 1963. április 27. (87-140. o.) - 1. A termelőszövetkezetek politikai és gazdasági helyzete a tabi járásban. Jelentés: 89-112

.IÜV Illés Dezső elvtárs t A viták alapján szeretnék reagálni egy-két dologra. Felmerült az anyaggal kapcsolatban, hogy nem szerencsés összehasonlítás volt a háztáji dologban- amit tettünk. Én elmondtam a kiegészi ­tőben, hogy nem tudtunk megfelelő módon hozzányúlni ehhez a prob­lémához. A tabi járásban a közös gazdaságokban a termelési te ­vékenység, a hozamok kérdésé, a termelt áruk mennyisége tekinteté­ben komoly bajaink vannak. Ennek következtében a tagok jövedelme is problémás .Hogy ezt ellensulyozaiak, évrB - évre be kellett lép­ni üzemviteli hitelek adásával. Nem szemléletünk az, hogy a ház ­tájit csökkenteni kell, hanem meg kell találni azokat a módokat együttes erővel, hogy a közös tevékenységet erősítsük és ennek a "hogyanját" meghatározzuk a következő évtől fogva. A vitában elhangzott, hogy vannak ilyen vagy olyan nehézségei a járásnak, s hogy nem vettük eléggé figyelembe•azokat a történelmi tényezőket, amiket cipel magával a tabi járás, - mi utaltunk csak erre. Véleményem szerint a fő gond nem az, hogy mi volt 1956 előtt, de a fő bajok egyik okozója, hogy az 1959-es szervezéskor el követ­ték azt a hibát, hogy sok apró szövetkezetet hozta&k létre s ezek­nél a termelést szolgáló beruházások nem a termelést szolgálták. Javaslom, hogy erről az oldalról is közelítsük meg a problémát. A másik dolog, a járási vezetést illetően, az egység és egyetértés problémája. Ezt a dolgot megnyugtatóan ezen a VB ülésen nem lehet lezárni. A i két járási vezető elvtárs hozzászólási is igazolja ezt. Ha a VB vitáját jól hasznosítjuk és a nézetazonosságót meg ­teremtjük, akkor jo vége lesz. A személyi feltételek mellett még nagyon sok mindent kell elrendezni és megváltoztatni. Amiket Bogó elvtárs elmondott helyes, de nem rendezkedhet be a járási első ­titkár arra, hogy ő szervezzen különböző istálló dolgokat. Ezeket azért mondtam el, hogy az összhangban még sok a tenni való, és ilyen értelemben a dolgok kezdetén vagyunk. Üdvözlöm azt az állásfoglalást, amit Bogó elvtárs elmondott. Az emiitett gyenge tsz-ek vezetéseben nem oldódtak fel a nyomott hely­zetek, és nem kerülhettek elég szóhoz azok á progresszív erők, amik adva vannak. Az nem elég, hogy nem akadályozzuk őket, hanem elő kell segíteni. Számolni kell ezekkel a problémákkal, s ki kell iktatni az áthelyezéseket. A tagsággal egyetértésben kell megolda­ni ezeket a poblémákat. Befejezésül szeretném elmondani, igaz, hogy elhangzott a VB ülésen Kővágó és Bogó elvtárs részéről, hogy az itteni VB ülést, segítség­ként fogják fel, ez tényleg igy is van ? igy is kell fogadni. / Bár tegnap még nem egészen ez volt a vélemény!/ Minket a legőszintébb segíteni akarás vezetett, az, hogy a mi"figyelmünket is rá irányít­suk ezekre a dolgokra, a tabi járás gondjaira. Bár meg kell mon ­dani, ennek is a kezdetén vagyunk, tőlünk is több várható még. Sasi János elvtárs: Különösen a tabi járási elvtársak felé szeretnék szólni. Ez a VB­ülés egy héttel ezelőttre volt kitűzve. Amikor a jelentést állítot­tuk össze, nagy vita volt az összeállításnál• Egyik oka volt, hogy nem tudtuk elkészíteni és kértünk halasztást. Az a cél vezetett bennünket, hogy a járás életében ilyen nagy kérdést terjesztünk, a VB ülés elé, akkor igyekezzünk azokra a kérdésekre irán7/itani a

Next

/
Thumbnails
Contents