MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
34. ő. e. 1963. november 14. Rendkívüli ülés (2-45. o.) - 1. A kaposvári városi párbizottság első titkára ügyének megtárgyalása. Szóbeli tájékoztatás: 3-8
Családi problémámat az elvtársak Ssmerik.'Nem mondtam ujat az elvtársaknak. Gosztonyi elvtárs kérdezte tőlem, hogy milyen garanciát tudok adni rendezésére. Elkövettem azt a hibát, hogy azt mondtam, hogy 35 éves vagyok, ebben a korban garanciát nem tudok adni. 65 eves korban igen. Ha én lettem volna Gosztonyi elvtárs helyében én is gondolkodóba estem volna ilyen válasz esetén. Mint később kiderült 3-4 jelölt is volt. Én voltam az -egyik, Kinos helyzet volt. Próbáltak dugdosni bennünket egymás elől, Németh elvtársat megkértem, hogy beszéljen az ottani titkár elvtárssal. Mikor Németh elvtárs visszajött tájékoztatott arról, hogy teljesen bizonytalan az egész dolog. Ekkor azt mondtam Németh elvtársnak, hogy maradok, nem megyek el és lemondtam a Vas megyei dolgot. Két hét múlva felhívtak telefonon a Vas megyei pártbizottságról, hogy elfogadnak szerkesztőnek, megyek-e. Azt mondtam, hogy már késő, mert jelöltek megyei tanácstagnak. Szavamat adtam, hogy itt maradok. A László üggyel kapcsolatban: Nagy elvtársnak is, Bőhm elvtársnak is elmondtam, hogy nincs arról szó, hogy nem értek egyet László elvtárs leváltásával. Azt nem tartottam helyesnek, hogy nem tudtak neki választ adni, hogy mi lesz a sorsa, mert jelölték volna tanácstagnak Nógrád megyében. Két helyen jelölni nem lehet senkit. így vetettem fel, Felvetődött, hogy megzavartam. Nem vonom kétségbe, de én akkor is elmondtam Németh elvtársnak, hogy nagyon csodálkoznék azon hogy Kisdeák véleménye döntő lehet, ha valamilyen utón politikai bizottsági taghoz eljut. Nyilvánvaló az elvtársak előtt is ismeretes a László ügy egész problematikája. Tudomásom szerint elég komoly munkába került a megyei vezetésnek meggyőzni az illetékes elvtársakat arról, hogy le kell váltani, A sajtócikkel kapcsolatban: A dolog lényege az volt ? hogy Bőhm elvtárs behozta a VB elé a sajtócikkek anyagát, A véleményemet most is fenntartom a cikkekkel kapcsolatban. Nem tartottam szerencsésnek az egymásutániságot, a cikkek stilusát, hangnemét. Magát a tényt újságba valónak tartottam és tartom ma is, Ugy éreztem, különösen a vita után, hogy nem a főszerkesztőt teszik felelőssé, hanem engem. Én adtam az ötletet, én olvastam el, én biztattam az ujságirókat a cikkek megirására. Nem értettem^ hogy miről van tulajdonképpen szó. Hogy miért én vagyok a felelős és nem Wirth elvtárs. Két hete értettem meg, hogy miről van szó Bőhm elvtárs. Wirth elvtárs ugy tájékoztatott téged - hogy mentse a bőrét - tulajdonképpen Kisdeáknak nagyobb a tekintélye, ő a felelős. Alapos gyanúm volt, hogy ilyen dologról van szó. Most már világosan látom, hogy hogyan, miként, mimódon került sor a hármónk közötti beszélgetésre. Miért ilyen volt az akusztikája az egész beszélgetésnek. Azon a beszélgetésen elmondtam Németh elvtársnak, hogy semmivel sem avatkoztam bele jobban, mint városi titkár, mint mikor Németh elvtárs volt városi titkár. Természetes dolognak tartottam, hogy témát, ötletet adjak, amit megtesz minden VB tag, vagy vezető. Ez a dolog rendje, a dolog természetéből adódik. Végeredményben, hogy mit közölnek le, az a főszerkesztőre tartozik. Németh elvtársnak is elmondtam, hogy nem értem azt, hogy Wirth Lajos vállát megveregetik a cikkek után. Teljesen érthetetlen. Udvarlás az értelmiségnek: megyei VB ülésen mondtam el erről a kérdésről a véleményemet. Meg kell nézni a jegyzőkönyveket. Ha hibásan mondtam lehetett volna velem vitatkozni. Én ebben a bűnt a magam részéről abban látom csak, hogy a VB-on elhangzott dolgokat megbeszéltem Deák elvtárssal.