MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
28. ő. e. 1962. november 17. (2-28. o.) - 1. A Gépjavító Állomások S. M. Igazgatósága vezetőjének munkahelyi fegyelmi ügye. Szóbeli tájékoztató: 4-7
- 4 _ is A menetlevélen nem szerepel a Hmvásárhelyi ut, a gépkocsi vezető szerint elfelejtették. Még talán azt, hogy az ellenőrzési idő alatt tanúsított magatartása Nagy elvtársnak ; Amikor megkezdtük az ellenőrzést a következő héten az első feladatom volt. hogy ezt megbeszéljem Nagy elvtárssal. Igen sok kérdést beszeltünk meg. Másik alkalommal, amikor a kérdések tisztázásához közelebb jutottunk ismét összeültünk megbeszélni a dolgokat Nagy elvtárssal. Akkor olyan hangot használt velünk, ami lehetetlenné tette a további vizsgálatot. Ennek a hangnak tulajdonitható, hogy a dolgozók csak félve nyilatkoztak. Nagy elvtárs Fekete elvtárstői kérte meghallgatását ellenőrzés közben. Ebben az esetben Nagy elvtársnak meg lett adva a lehetőség és elmondotta az észrevételeit. Azt mondta el többek között, hogy nyilatkozatot szedtem mindenkitől ő ellene. De hisz ez nekem kötelességem, valóban kértem nyilatkozatokat, de mindenkit felszólitottam, hogy csak az igazat mondja el. Nekünk személyesen semmiféle bosszú, vagy más ügyünk nem volt Nagy elvtárssal. Nekem az volt a feladatom, hogy az ügyet a bejelentésalapján tisztázzam. Tudom, hogy Nagy elvtársnak a beosztottai nem valami gerinces emberek, s őket felelőssé is fogom tenni. Ezeket kivántam elmondani, hogy lássák az elvtársak a felmerült dolgokat, Én Hagy elvtársnak ismerem a jó oldalait is, A termelés irányitásában fáradságot nem kiméivé csinált mindent. Azonban nem tudom helyesnek Ítélni a megtörtént dolgokat. A fegyelmi el van rendelve Nagy elvtárs ellen, amit rövidesen meg fognak tartani. A döntés nem az én hatásköröm. Szerintem figyelembe kell venni Nagy elvtárs jó tulajdonságait is, de tudni kell a rossz oldalait is, lerenczi Vendel elvtárs: Ki kell egészítenem az elhangzottakat azzal, hogy incidens nem történt , Nagy elvtárs az utolsó meghallgatásánál felvetett olyar dolgokat, amik alaptalanok és helytelenek. Pl, az egész vizsgálat alatt én " ... aljas csibész munkát végeztem, mert őt ki akarom nyirni" . Én ismerem Nagy elvtársat. Azon voltam mindig, hogy reálisan vizsgáljuk meg a dolgokat, de nagyon sok dologról én sem tudtam. Egy-két esettel kapcsolatban a vizsgálat során, amikor Borbély elvtárssal megállapodtunk , hogy a vizsgálatot közösen hsjtjuk végre, összeállítottnak a szempontokat. Szó volt a gépállomás fluktuációjáról is. Igen sok ember távozott el onnan, mert lehetetlenné vált a helyzetük Nagy elvtárs vezetése alatt. A vizsgálat alátámasztotta, hogy a fluktuációt az okozta, hogy Nagy elvtárs magatartása a vezetőkkel és beosztottakkal nem volt megfelelő, Mindig egyéni sérelmeit és problémáit használta fel. Ezt a dolgozók nyilatkozatával támasztom alá. Igaz, hogy hozzám jött Nagy elvtárs segítségért. Itt van a Kiss elvtárs ügye. Kiderült, hogy nemcsak Kiss elvtársnak volt problémája. Azt mondták az emberek, hogy érezték, hogy ebből probléma lesz, azért mentek el, A legjobb szakemberek mentek el a gépállomásról • Még egy dolgot szeretnek elmondani.