MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

28. ő. e. 1962. november 17. (2-28. o.) - 1. A Gépjavító Állomások S. M. Igazgatósága vezetőjének munkahelyi fegyelmi ügye. Szóbeli tájékoztató: 4-7

-5­Fel kell vetni a gépállomás igazgatósági pártszervezet nyilat­kozatát. Szembesítéssel hallgattunk meg több párttagot is. Ezeknek az elvtársknak az állítását Nagy elvtárs rágalmazás­nak minősítette. Ez jellemző volt általában a benti magatar ­tására. Nagy Irpád elvtárst Azzal kezdem, hogy nagyon bánt a dolog, hogy ide kerültem és szégyelem magam. Megirtam az igazoló jelentésemet és őszintén tártam fel mindent és tudom, hogy megérdemlem a büntetést, de ne vádoljanak olyannal ami nem történt meg. Nem véletlenül kértem meghallgatásomat a megyei pártbizottságtól, és a főigaz­gatóságtól. Én ugy éreztem magam, mint 1956-ban, nekem jöttek és nem volt módom sehová sem elmenni. Ugy éreztem, hogy a mun­kámat mindenkor ellátom, s felmegyek egy értekezletre és más­nap felfüggesztenek a munkámból. Máról-holnapra csibésznek érez­tem magam, ugy is nézett ki a dolog, hogy ha tiszta volna az. ügyem, akkor nem szaladgálnék. Engem nem a vizsgálat bántott, hanem a módszer, Blyan hangulatot keltettek ellenem, hogy min­dent mondjanak, mert már ugy is.kileszek rúgva. Ugy érzem, hogy nem érdemlem meg ezt a módszert, ezért jöttem el a megyei párt­bizottságra. Amiket Borbély elvtárs felsorolt, a lo pontot, az első napon el­mondtam, én semmit sem tagadtam el. Ezeket nem akadályoztam meg és nem tagadtam. De ugyérzem el van túlozva a dolog. Ami meg ­történt, megtörtént, igaz, de ilyen súlyosan beállítani helyte­len. Elfogadom, hogy nem volt megfelelő intézkedés a romániai ut. De jogos volt pld. a jutalmás is. A hibát ugy vetették fel, hogy visszakértem a pénzeket. Kijelentem, hogy semmiféle fondorlatos szándék nem volt ebben, az volt a célom, hogy örömet szerezzek az embereknek. Van egy .unokahúgom,Romániában pedagógus , segítséget kértem tőle. A nagyatádi üggyel kapcsolatban.semmiféle rossz szándék engem nem fűzött, odaadtam a Gégernek, ha jár neki meg kell adni. Meg is nézték és megállapították, hogy jár neki. Nem is gondol­tam arra, hogy ebből ügy lesz. A feljelentéssel kapcsolatban é n nem érzem magam bűnösnek, nem is gondoltam^ hogy ebből ilyen formában ügy lesz, nem tudtam, hogy az osztályvezető a zsebében hordja a levelet és nem adta át az ftgyészségnek. Felveti a jegyzőkönyv a Primont ügyet. Márciusban lett elküldve, febr.-ban lett felvéve a jegyzőkönyv ? 28 hibát állapítottak meg. Javasolva volt a jutalomból való kizárásra. Az én javaslatom az volt, hogy alacsonyabb munkakörbe tegyük. Egyébként a jogi ta­nácsos fogalmazta meg az ügyet. Az Inhoff üggyel kapcsolatban; ő egyszer felmondott és később visszamaradt. Aztán megint azzal jött, hogy ő végleg marad, ké­sőbb pedig felmondott. Azt gondoltam, hogy most már menjen. Akkor megfellebbezte az egyeztető bizottságnál és az volt a ha­tározat, hogy visszamarad. A nőüggyel kapcsolatban. 5o éves vagyok^ nagy gyermekeim vannak már s az elvtársak jönnek azzal, hogy nőügyeim vannak. Gyomor­fekélyem van, többször beteg vagyok. Ezt nem tudom elfogadni. A gépállomáson a főmezőgazdásznak fizetés javitást adtam.. Igen, csak később tudtam adni nekiá- fizetés emelést, ebben nem találok

Next

/
Thumbnails
Contents