MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959

9. ő. e. 1959. április 11. (173-211. o.) - 1. A központi bizottság titkársága 1958. április 11-i, a társadalmi tulajdon védelméről szóló határozata végrehajtásának helyzete a megyében. Szóbeli jelentés: 175-178

az anyagkiadásnál, mert igen lazán kezelik, Ugy néz ki, hogy a gép­állomás területéről azt visznek ki az emberek, amit éppen akarnak, A Kaposvári Tatarozó Vállalat 43o.ooo forintos károkozásával kapcsi latban a vezetőség ismerte a laza ellenőrző munka eredményét, az anyagkezelésuel ugy bántak, mint a Csáki szalmájával, amiért fe­lelős ugy az igazgató, mint a főmérnök, Zamárdi Erdőgazdaságnál a 45o.ooo Forintos sikkasztás történt, amit a Biróság 5o.ooo Ft.-ban állapitotta meg. Ebben benne volt az igaz­gató, és még + 4o fő. Elég furcsa eset az, hogy azok a személyek, akik a fő bűnösök voltak, szabadlábon vannak és nem vonják őket fe­lelőségre. A gazdasági vezetőkkel kapcsolatosan megállapítható, hogy elég sok baj és probléma van velük. A párthatároz* megjelenése után igazgatc ellen 7 esetben kellett eljárni. Könyvelők ellen 15 esetben. FJK. ügyvezető ellen, 12 esetben. Egyéb^gazdasági funkcióban dolgozókká] szemben, 26 esetben. Fegyelmi jogkor meghagyásával elég sok dolgo­zóval szemben jártunk el. Először talán a kaposvári Magasépi^tő Vá] lalatot emlitem megj, ahol elég sok személyellen jártunk elí fegyel­mileg, A kártéritesre kötelezett személyeknél 14o.ooo Forint az as összeg, amit sikerült megtériteni. Általában a gépállomásoknál, és a népboltoknál tapasztalható az, hogy nagyon kevés fegyelmi intézkedés van. Pedig a laza vezetés könnyen szül olyant, hogy bűncselekményt kövessenek el. Ha van is fegyelmi tárgyalás, mint nagybereki Állami Gazdaságban, ahol lo munkás 2 q. fát lopott, és ezt illetve ennek az értékét megitták. Ezen a fegyelmi értekezleten résztvett a rendőrség is, és meglett állapitva, hogy igen szervezetten folyt le és a dolgozókkal tisz­tázva lett, hogy miért kellett őket fegyelmileg felelőségre vonni. Megállapításunk az, hogy sok esetben hiba az, hogy a fegyelmi tár­gyalások nem nevelő hatásúak. Társadalmi biróságaink annak ellené­re, hogy a párthatározat felhivja arra a figyelmüket, hogy a mun­kájukat megkell szervezni, nem sok munkáról ad tanúbizonyságot. Két esetben tudunk hogy működtek. A Cukorgyárnál és a Textilmüvek nél. Azonban vannak olyan területek, ahol tényleg kellene, hogy dolgoz­zanak, és egyáltalán nem dolgoznak a társadalmi biróságok, amióta megválasztották, illetve létrehozták őket. Azonban mi is hibásak vagyunk abban, hogy nem adtunk át nekik ügyeket, hogy tárgyalja­nak bennük. A jövőben megpróbáljuk ezt is megcsinálni. A másik dolog, amit szeretnék tájékoztatásképpen megemlíteni az el\ társaknak, a 66 TVR. a deklasszált elemek különböző helyekről való eltávolítása. Megállapításunk szerint, ez a rendelkezés nem lett teljes egészé­ben végrehajtva. Hibaként kell megemliteni, hogy nem ellenőriztük le megfelelően, a leváltásokat, hogy hogy történtek. Mi tettünk javaslatot 16o esetben azonban a leváltás csak 9o esetben történt meg. Megállapítottuk, hogy 148 priuszos személy közül, csak 66-ot váltottak le, Kirivó eset példaképpen kell megemlítenem Kelemen Pé ter Kutasi Állami Gazdaság pénztárosát, aki TT, sikkasztás miatt 4 évre lett elitélve, és még mindég a régi beosztásában dolgozik. Vagy Például, Megyei József Kaposvári MÉK. volt vezetője, Kovács János forgalmi irán^itó 7 évi börtönre volt lezárva háborús bűnös­ként, és most is a régi vezető állásába dolgozik.

Next

/
Thumbnails
Contents