MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959

9. ő. e. 1959. április 11. (173-211. o.) - 1. A központi bizottság titkársága 1958. április 11-i, a társadalmi tulajdon védelméről szóló határozata végrehajtásának helyzete a megyében. Szóbeli jelentés: 175-178

Ezek a körülmények nem valami biztatóak a jövőt illetően, mért a közmondás is azt mondja, hogy - alkalom szüli a tolvajt - 3 ezek a személyek, akik ilyen cselekményekért lettek elit élve, nem valószinü, hogy idővel ha módjuk lesaz hozzá nem sikkaszta­nak. 3 nekünk a megyében elég sok veszélyes területünk van ilyen vonatkozásban. Ebben az évben TT. védelmével kapcsolatban 267 esetben nyomoztunk és 126 esetben, a Földműves szövetkezeteknél. Ami utalva a jellemző bűncselekményekre mutatja, hogy 126 eset­ből 79 volt sikkasztás. S ezeken a területeken, ahol ilyen sze­mélyek alkalmazva vannak, igen éivik a sikkasztás. A kiskereske­delmi vállalatoknál 62 esetben kellett eljárni sikkasztás miatt. Ezek szerint lehet olyan megállapítást tenni, hogy nincs megfele­lően alkalmazva a büntető politika. Ez abból adódik, hogy az áll< mány nem ismeri meg a büntető politikának a helyes alkalmazását. Azonban a tapasztalat az, hogy 1959 é« már másképpen indult ezen a területen. Jelenleg az Ügyészség felé számtalanszor van olyan eset, hogy az elvtársak olyan ügyekben is nyomoznak, amiben nem volna szükség. Erre példa az, hogy a barcsi járási ügyész 3-4 nappal ezelőtt rendelte el, a nyomozást a Tanácsnál az ellenforradalom alatt el­követett 3-4.ooo Ft.-os sikkasztás ügyében. Én nem. tudom, lie van olyan ize ennek a dolognak, hogy esetenként az Ügyészség ál­tal elrendelt nyomozásnál mi ha dolgozunk, akkor az ügyészség me^ szünteti. Ami nálunk eddig probléma volt, és ebben az évben már van ezen a területen is változás, hogy a kisebb ügyeket átadják fegyelmi ügyeknek és nem csinálnak belőle rendőrsagi ügyet. A másik dolog, mivel foglalkozott a pártbizottság határozata a különböző mentőakciókkal, ami megmutatkozott 1958 év második fe­lében, azonban ma már ezek felszámolódtak. 1958 évben TT. kár 6.383.000 Porint ebből sikerült megtéritettni 4.684.9oo Forintot Kb. 2 millió Forint, amiről nem tudunk elszámolni. De vannak olyan esetek, amelyeknél a bűncselekmény még nincs felderitve. Nekünk a párthatározat után az volt a tennivalón^, hogy lényegé­ben azokat a lehetőségeket alkalmazzuk, amelyek biztositva van­nak. Bűnjel lefoglalás és záralávétel. Nem azt mondom, hogy nem voltak olyan járások, ahol nem voltak kihasználva a lehetősé gek, de ezeket a fogyatékosságokat igyekeznek ma is felszámol­ni. %yéb adminisztratív intézkedések mellett, a propaganda munká­val is foglalkozunk, amelyet a sajtó is elősegitett. 1958 év­ben 9 üggyel kapcsolatban közöltek cikket, a társadalmi tulajdon megsértésével kapcsolatban. Egy esetben tettünk olyan intézkedés hogy szemléltető propaganda munka folyamán Kiállitást rendez­tünk az Állami Biztositó kaposvári központjának kirakatában az Alsóbogáti Állami Gazdaságnál elkövetett sikkasztás és egyéb lo­pások bűnjeleiből. Itt amit talán fellehet vetni 03 amit a jövő­ben szeretnénk bevezetni, hogy a reniőrség és a párt közösen ad­na ki propaganda anyagot a gazdasági területre. Személletető for^ mában is lehet ezeknek a felhasználását használni. Pl. azokat az embereket, akik ilyet követnek el, a közvélemény elé kell álli­tani, hogy a közös tulajdont bántották. készünkről, a népi ellenőrző szervekkel való kapcsolat megfe­lelő.

Next

/
Thumbnails
Contents