MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959

11. ő. e. 1959. augusztus 15. (2-47. o.) - 2. A vezetőségválasztások és a pártkongresszusra való felkészülés helyzete a siófoki járásban. Jelentés: 23-30

-&-" L 629 Sólyom Gábor r.örgy elvt árs..; elsősorban a jelentésről egy pár gondolatót. -Nekem az a véleményem, hogy ha a jelentést áttanul­mányozva és vizsgálat tárgyává tesszük lényegében ennek a jelentés­nek megmutatkozik az az oldala is, tehát a jó oldala és a rossz is, hogy általában felveti a kérdéseket hogy hogy akarnak az elv­társak előre haladni. Azonban van ennek a jelentésnek egy gyenge oldala is, hogy nem elemez ez a jelentés eléggé. Ha csak a kezde­ti lépések is vannak, megtéve, ennek a jelentésnek már elemezni J-tel­lene, hogy milyen a politikai kihatás a termelésben és a vezetőség választó munkában, a pártszervezetek életében. Véleményem szerint, mélyebben kellett volna elemezni^ezt a tevékenységet. Ugy fogadha­tó ez a jelentés el, hogy lényegében a siófoki járásban a kezdeti lépések vannak megtéve. Nagyon igaz az, amit felvetett Szőke elv­társ, hogy a politikai kérdésekben nincs olyan előre haladás, mint szervezeti kérdésekben. Azt hiszem hogy lényeges dolog és jó lessz elgondolkozni azon, hogy a kezdeti lépések kialakításánál sem sikerült megoldani a pár­huzamosság kérdését. Hogy a vezetőség választás, a kongresszusra való felkészülést egyéb más gazdasági feladatokkal együtt kell megoldani. Sz a fő tennivaló a siófoki járásban is, hogy kialakít­sák a párhuzamosságot egyéb gazdasági problémák elintézésén ke­resztül, amelyek elmaradtak a járásban megoldást nyerjenek. Az a fő politikai kérdés, hogy a vezetőségválasztó taggyűlés ugy follyo] le, hogy ennek a kihatása később a gazdasági előrehaladást bizto­sítsa. A másik dolog, hogy az ipar területén felvetettek egy néhány dolgo' hogy hogy kell előre menni, de a mezőgazdaság terén a jelentés nei vet fel eggyáltalán semmi gondolatot, hogy miképpen akarják a kong­resszusi felajánlások érdekében az előrehaladást. Nem megvetendő javaslat, amit felvet Szigeti elvtárs a marcali járásban. Azzal fejezem be az észrevételemet, hogy a párttagság aktivitása szükséges és ugyanakkor a termelés terén érződne ennek a politikai kihatása és ebben kell előre haladni a járásnak ugyanakkor nem kel! megfeledkezni arról sem, hogy nem titok a vezetőségválasztási mun­ka. A rádió és a sajtó is foglalkozik ezzel a kérdéssel. A tömegek is tudják és figyelemmel kisárik és a politikai hangulatot a kezünl ben kell tartani és irányitani. dr. L á s z 1 ó István elvtárs ; csatlakozom Sólyom elvtárshoz, nagyon üdvös lett volna, ha a jelentésben nem is, de kiegészítés­képpen elmondták volna az elvtársak, hogy az augusztus 1-től 15-ig -lefolyt taggyűlésen mi volt az általános hangulat. -Bár a szerve­zeti munka nagyon jó, A jelentésben felvetődik, hogy az üzemekben folyó kongresszusi verség kibontakozása során egy sorral legalább megkellett^volna emliteni,^ hogy melyik vállalat mit tett ezzel kap­csolatban és milyen eredményeik vannak. Jó lett volna, ha beszá­moltak volna arról is, hogy az eddig megtett munkával milyen ér­tékű megtakarítást, vagy milyen értékű felajánlásokat tettek. S milyen erő'feszilfcéseket tesznek az üzemek ezzel kapcsolatban. Az üzemeknél lévő vállalásg'okkal kapcsolatban felszeretném hivni az elvtársak figyelmét arra, hogy megkellene nézni egy pár üzem­nél, hogy a legtöbb vállalás mögött milyen munka van. 'Tehát azt, ahol nagyon, magas eredmények vannak nézzék meg az elvtársak és olyan helyen ahol az nem helyes megkell tenni újból a vállaláso­kat. Különösen vonatkozik ez a siófoki járásra, ahol több országos nagyüzem van.

Next

/
Thumbnails
Contents