MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

1. ő. e. 1957. március 22. (71-92. o.) - 1. A megyei pártbizottság és intéző bizottság kibővítése. Javaslat. Hiányzik - 2. A megyei intéző bizottság eddigi munkája, további feladatok. Szóbeli beszámoló: 76-85

no #1^ Ugy gondolom a rendőrség, karhatalom és a honvédségnél lévő vezető­ket, beosztottakat az elmúlt hetekben végzett munkájukért dicséret­ben részesítheti az Intézőbizottság. Az o munkájuk eredményeként elértük azt a helyzetet, hogy nem a mi elvtársainnak kell félni, hanem az ellenforradalmároknsk . Örvendetes dolog, hogy a rendőr ség­( nek és karhatalomnak tekintélye van. Ahol megjelennek gyorsan, kemé­nyen intézkednek és semmiféle megmozdulást nem engedélyeznek. Mege­rősödött a párt befolyása. Az apparátusból eltávolították az ingado­zó elemeket, olyanokat, akik nem álltak ki szilárdan a néphatalom mellett és az ellenforradalom alatt tevékenykedtek. Az eredmények mellett 1-2 negativ vonás is van. Ilyen a rendőrségi pártszervezetek tevékenysége és munkája. Némely területen volt olyan törekvés,'hogy a rendőrség igyekezett az IB fölé nőni, ami nem volt szerencsés dolog és az IB tudta nélkül történt meg 1-2 dolog. Ez bizonyos részig a politikai osztály és a rendőrség tagjai között is kezd kibontakozni. Ez ellen 3zembe kell szállni. A rendőrség a párt intézkedéseit kell, ho<|y segitse, ne járjon külön utakon. Ugyanakkor fel kell lépni egy-két esetben mutatkozó tulkapással szem­ben. Nem engedhető meg, hogy ne azokkal szemben lépjenek fel a kar­hatalom részéről, akikkel szemben kellene. Az önkényeskedőkkel szem­ben fel kell lépni. Nem szabad megengedni, hogy olyan esetek fordul­janak elő, mint Törzsek János karhatalmista esete, aki igali volt, s mert ott'-rkorábban sérelem érte, - most beosztásával visszaélve a községbe helytelenül cselekedett. A különböző pártszervezetekben és pártszervekben is némely terüle­ten nagyon-veszélyes jelenség ütötte fel a fejét; az intrikák, fúrá­sok és az aztmondták-ra adás. Ez nem méltó a kommunistákhoz, mert elveszika különböző területeken dolgozó elvtársak kedvét, ez nem a mi,- hanem az ellenség hasznára válik. Helyes, ha éberek vagyunk, de nem ellenségkánt jelentkezik, hanem emberi gyarlóságból ered, hogy nem olyan következetes mint a másik. Az ellenség a párton ki­vül van és arra kell irányitani a fő tüzet. Sok a sértett ember, e­zeknek jelentős része ténylegesen meg volt sértve, mert leváltották, félreállították őket. Világosan meg kell ezeknek mondani, hogy arra kérjük őket, hogy bizonyitsák be, hogy igazságtalanul lettek Is vált­va, hogy ahol jelenleg dolgoznak, ott áliják meg a helyüket, dol­gozzanak ott becsületesen. Ha az elvtársak ennek megfelelően tevé­kenykednek, sokat segitenek a pártnak akibontakozásban, a párt mun­kájában és tevékenységében. A pártbizottságnak és pártszerveknek jobban* hozzá kell kezdeni a gazdasági életben a rend megteremtéséhez. Akárhogyan politizálunk, akárhogyan beszélünk, de nem tudjuk javitani a dolgozók helyzetét, akkor csak beszéd marad. Ha nem jár a szocializmus az életszínvonal emelésével, akkor nem fogadják el a dolgozók a szocializmust. Rész­letesebben kell foglalkozni az ipar és a mezőgazdaság területén lévő problémákkal• x Az ipar helyzete: A megyében az ipari termelés volumenjét nézve 9o-95 %-ot értünk el. Ez nem rossz, Azonban ha megnézzük ezt közelebbről, akkor más képet mutat, azt,hogy amig a termelők volumenjében nem értük el a szintet a kifizetett bér területén, 2o-3o %-kal többet értünk el. Nem egy olyan üzem van, mint a v askombihát, ahol ez a jelenség megmutatkozik és alig van olyan üzem, ahol ez nem mutatkozik meg a megyében.

Next

/
Thumbnails
Contents