MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

1. ő. e. 1957. március 22. (71-92. o.) - 1. A megyei pártbizottság és intéző bizottság kibővítése. Javaslat. Hiányzik - 2. A megyei intéző bizottság eddigi munkája, további feladatok. Szóbeli beszámoló: 76-85

- lo ­Tény, hogy az ellenforradalom következményeképpen komoly gazdasági kárunk volt, több mint lo milliárd forint esett ki nemzeti jövedelem­ből. Ha hozzászámítjuk a kiesés utáni részt, akkor olyan következte­tést vonhatunk le, hogy szegényebbek vagyunk mint szeptember előtt voltunk. Ugyanakkor meg' kell mondani, hogy szegényebbek vagyunk, de jobban élünk. Ez azonban soká nem mehet. Most azért tudunk adni, mert SzU-tól és a népidemokratikus országoktól kaptunk segitséget. Azt hiszem világosan meg kell mondani a munkásoknak, hogy jobban élni, rosszabbul dolgozni nem lehet soká, mert ez feltétlenül inflációt, nyomort jelent. Legfontosabb feladat, hogy előremenjünk az ipari termelés gazdaságos­sága területén. Emelni a termelékenységet, csökkenteni az önköltséget, szilárdítani a munkafegyelmet és bevezetni az ösztönző bérrendszert. Meg nem dolgozott munkaért nem lehet bért kifizetni. El kell érni és tul kell szárnyalni a szeptember előtti termelés volumenjét. Erre kell felkérni a kommunistákat, a pártonkívüli dolgozókat, a műszakiakat és a szakszervezeti funkcionáriusokat, a munkástanácsokat. Fel kell vetni a kérdést, ha némely üzem ugy dolgozik mint most, kénytelenek leszünk bezárni. Mezőgazdasági területn lévő feladatok; Mi mezőgazdasági megye vagyunk és meg kell mondani, hogy a szövet­kezés mellett állunk. A parasztságot támogatjuk a szocialista mező­gazdaság megteremtésé.ért vivott harcban. Semmi kényszert nem alkalma­zunk, betartjuk a lenini szövetkezési elveket. Bátran meg kell magya­rázni, hogy a szövetkezés eló'nyösebb, mint a kisparcellákon való ter­melés. Ennek érdekében felvilágosító'munkát kell végezni különösen a szegényparasztok között és a középparasztok alsó kategóriája között. Másrészt felhasználni a hagyományos szövetkezeési formákat - hely­községek, hitelszövetkezetek - és segitjük ezeknek a létrehozását, működését. Végrehajtjuk az PM 4-es számú utasitását, amelynek az az alapja, hogy hogyan tudjuk visszaállítani a termelőszövetkezeteket. -Tisztázni kell a jövőt és a volt termelőszövetkezeti tagokkal ennek figyelembevételével meg kell mondani, hogy válassza a szövetkezés útját. Ha jogtalanul vittek ki állatokat vagy vigyék vissza, vagy ki kell fizetni 15 napon belül. Ennek feltétlenül érvényt kell szerezni. Másik fő feladat, hogy a megalakult termelőszövetkezeteket segitsük, hogy vonzóvá váljanak a dolgozó parasztok számára. Az állami gazdaságok vezetésében feltétlenül rendet kell teremteni, biztositani kell a néldamu ató és tervszerű munkát. Vonzóvá kell ten­ni a parasztok számára. Ugy kell gazdálkodniok, hogy lehetőségekhez mérten deficitjük ne legyen és különösen ne legyen gazos terüHsb. A gépállomások fontos feladata, hogy a .mezőgazdasági munkák végzését segítsék. Az április elsején létrejövő intézkedések nehogy elterel­jék erről a figyelmüket. A mezőgazdasági munkára kell irányitani a fő figyelmet. Minden munkát időben kell elvégezni. Minden tal^alattnyi földet meg kell művelni a megyében. Nagyon fontos ez az idei termelés milyen fontos az élet­színvonal szempontjából és a népgazdaság szempontjából is. Emelni kell á növénytermelésben a hozamokat és .az állattenyésztés területén az állati termékeket és fejleszteni az állatállományt. Feladataink nem lesznek könnyűek, számitani kell a nehézségekre. De szép és nemes feladat, amely ennek a pártbizottságnak mint a megye irányitó szervének jut. Ezt ahogy ismerem az elvtársakat, közös erő­vel meg tudjuk oldani a feladatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents