MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957
1. ő. e. 1957. március 22. (71-92. o.) - 1. A megyei pártbizottság és intéző bizottság kibővítése. Javaslat. Hiányzik - 2. A megyei intéző bizottság eddigi munkája, további feladatok. Szóbeli beszámoló: 76-85
- 8 -* *\Z~' v részére a legazebb épületeket adjuk át székház céljára, hogy a fiatalok megfelelő körülmények között azabadon gyakorolhassák szabadabb és szebb szervezeti életüket. A másik fontos kérdés, hogy maguk a pártszervezetek megfelelően foglalkozzanak a fiatalokkal, segit.sék őket kezdeményezéseikben, legyenek az ifjúság nagyobb segitaégére. Azokon a helyeken, ahol nem lehet megalakitani a KIMSZ-et, ott a pártszervezeteknek a kommunistáknak az egyéb ifjúsági szervezeteket kell támogatni, nálunk pl. az EPOSz-t. Szakszervezetek kérdése: Kétoldali érdekév^elmet kell megvalósítani, egyrészt a dolgozók jogos érdekvédelmét, másrészt a termelési feladatokat. A szakszervezetben dolgozó kommunistákat egyenrangú tagkétn kivanjuk kezelni az apparátuson belül dolgozó kommunistákkal. Az üzemeken belül a pártszervezetek adjanak át kommunistákat a szakszervezeteknek. Kérjük, hogy a szakszervezetek önállóbban dolgozzanak, bátrabban kezdeményezzenek az üzemi munkások és az egész .dolgozó nép érdekében. A nőtanács semmi támogatást nem kapott, nem foglalkoztunk velük. Fontos - ezt tudjuk a nok megnyerése• Támogatásuk, befolyásuk és mint munkaerő is jelentős. N em engedhetjük meg, hogy kiessen a párt hatásköréből. Gondolom fő feladat, hogy segitsük a női szervezetek létrehozását, segiteni kell az asszonyok és leányok jogos panaszának támogatását. Ebben a szakszervezeteknek van sok tenníavlójuk, amikor betartják a rájuk vonatkozó törvényeket. Fokozottabb mértékben kell bevonni a szociális és kulturális tevékenységbe a nőket és támogatni kell őket, hogy a társadalmi életben is megfelelő helyet kapjanak a nők lehetőleg minden szervben. Erre fel kell hivni a kommunisták, pártszervezetek figyelmét. Javasolom, hogy ennek érdekében tartsunk nő tanácskozást, amely megszabja a legfontosabb feladatokat. A tanácsok területén legfontosabb, hegy a párt olyan határozatait, amelyet a tanácsoknak kell végrehajtani? a földkérdés, a szocialista mezőgazdaság némely problémája, az adó kérdése, a tömegszervezet jellegének problémája - azt végrehajtsa, vegyék az kezükbe a tanácsban dolgozó kommunisták, szerezzenek neki érvényt. Ha figyelembe vesszük az eddigi munkájukat, nem rossz munkát végeztek a tanácsok, de a termelőszövetkezetek szervezésében nagyobb erőfeszítéseket kell^tenniök. Pártcsoportokat kell létrehozni a tanácsokban, ezek aztán segítsék a tanácsban dolgozó kommunistákat, függetlenített tanácsfunkcionáriusokat munkájukban. A mezőgazdasági munks és az adófizetés területén * való lemaradást feltétlenül helyes, ha abban az ütemben, mint az elmúlt 2 hétben megindult, - tovább folytatják. Teremtsenek rendet megyei viszonylatban ezen a terülő ten is. Különösen a termelőszövetkezetekből kilépettek 15 napi visszafizetésére gondolok, ami nemcsak mezőgazdasági, ill. gazdasági, hanem politikai kérdés is. A párt ugy segitsen a tanácsoknak, hogy a párt és a tanács viszonya legyen jó, a párt elvi útmutatást adjon, de a tanács köteles végrehajtani. Rész kérdésekbe nem kivánunk beavatkozni. A vezető káderek beállítása a mi hatáskörünkbe tartozik. ./.