MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122

37 esztendőnk volt erre. Tehát ilyen szempontból nem kell szégyenkeznünk. Viszont olyan szempontból, hogy gyorsabban, hatékonyabban kellelőre jutnunk, azt hiszem ilyen szem­pontból van tennivaló. A következő gondolatkör, amiről szólni kívánok, az apparátus és a testület viszonya, az apparátus és a tisztségviselők viszonya. Többen szóltak róla. Megmondom, hogy egy kicsit féltem, amikor az első szavakat meghallottam, mert Jávori elvtárs magnóval be­szélgetett velünk, mindent fölvett szó szerint, a véleményemet abban akartam kifejte­ni, hogy az az apparátus, amelyek olyan jelentést képes készíteni, hogy szinte gya­korlatilag 90 százalékban a testület, akár a végrehajtó bizottság, akár a pártbizott­ság el tudja fogadni, az nem rossz. Féltem attól, hogy pejoratíve gondolják, hogy én leegyszerűsítem ezt az apparátust arra, hogy milyen jelentést készít. De én úgy gon­doltam, hogy ebben is ki lehet fejezni azt, hogy jó ez az apparátus, mert hogyha ez a valóságból kiindulva tár olyan jelentéeket a különböző testületek elé, amelyeket az el tud fogadni, és a gyors döntést hozni, nagyon komolyan segíti azt. Gondoljunk csak a minisztertanácsi ülésekre, ahol 10-15 témát is megtárgyalnak azért, mert olyan az elő­készítése. Nekünk is, hogy ha olyan az apparátusunk, amelyik így tud előkészíteni, ak­kor azt hiszem, azt mindenképpen meg kell becsülnünk. Tehát azért tértem vissza erre, hogy úgy érzem, hogy megilleti ez az apparátust. Azokat a kritikus megjegyzéseket, amelyek elhangzottak, hogy javítani lehet ezt a munkát, a kapcsolat lehet élő, segítő­készebb, orientálóbb, az biztos. Azt egy pillanatig sem vitatom. De azt igen, hogy az apparátus akár a testület fejére nőtt volna, akár a tisztségviselőkkel nem lenne megfelelő a viszony. Nagyon tisztességes és becsületes apparátusunk van. Az információ-áramlással kapcsolatban: nagyon hangsúlyosan vetődött föl ezen a pártbi­zottsági ülésen is ez a kérdéskör. Azért mondanám el, mert gyakorlatilag minden szin­tet érint. Nagyon komoly gond ilyen szempontból - megint visszatérnék az alapszerve­zetek helyzetére -, azért mondok el egy kis példát, mert szemléletes olyan szemmpont­ból, hogy mennyire nem élünk azzal az információval sem, ami rendelkezésünkre áll. Illusztris testület ülésezett az elmúlt hét közepén, ahol fölvetődött az információ lejuttatásának a problémája. Fölveti a másik, hogy sajnos nem élünk vele megfelelő­képpen. Jön az ötlet, mert még a titkári tájékoztatót se visszük tovább. A titkári tájékoztatóban lefektetetteket. Most már ezzel kapcsolatban hozzátehetném lapszélen, hogy a titkári tájékoztató szinte a következő pár napban ott van az asztalunkon, s így ott lehet az alapszervezeti titkároknak az asztalán is. Mondja egyik elvtársunk, hogy a titkárok, mivel titkári tájékoztató a címe, úgy gondolják, hogy ez az ő részük­re szól. Változtassuk meg a címet. Nem szóltam akkor, mert egy másik tanácskozásról es­tem be, most mondom el, mert mindazok itt vannak, akik ezt a dolgot hallották. Elvtár­sak, az a véleményem, hogy nem a titkári tájékoztató címét kell nekünk megváltoztatni, úgy érzem, összetévesztjük a jelenséget a lényeggel. Nekünk akkor az alapszervezeti titkárt kell megváltoztatnunk úgy, hogy alkalmassá tegyük arra, hogy tudja, a titkári tájékoztató azt a célt szolgálja, hogy tájékoztassa a párttagságot és menjünk tovább, párton kívülieket is, ha olyan kérdésről van szó. Ez természetesen összefügg a titká­roknak a képzésével is. A másik ilyen kérdés, hogy milyen szituációban vagyunk adott esetben. Talán hozhatnám a jelenlegi példát is. Hogy mennyire adott esetben mondjuk az érzelmekre apellálunk, és kevésbé arra, hogy mi a lényege ennek a dolognak. Hadd mondjam el azt, hogy amikor teg­napelőtt a vb-ülésen a Dévényi elvtárs mondta, hogy fölvetődött az is, hogy miért ül­nek itt a végrehajtó bizottság tagjai a pulpituson. Azért mondom, hogy itt is a jelen­séget fogtuk meg a lényeg helyett. Én a magam részéről kritizálom azt a helyzetet, ami most kialakult. El tudom fogadni, nem kabinet kérdés, csak ne tévesszük össze a jelen­séget a lényeggel, azért mondom ezt a dolgot el. Tudniillik mi eddig majd minden je­lentésünket a végrehajtó bizottság nevében terjesztettük a pártbzottság elé. A másik dolog az elvtársak, szerintem akkor kell levinni innen embereket erről a pulpitusról, ha összetévesztik a pulpitust. Hogyha azt gondolják, hogy ők innen messzebbre látnak,

Next

/
Thumbnails
Contents