MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122

a központi bizottság kibontakozási programjával, valamint a megyei feladatokkal. Félek azonban, hogy ez még nem következett be sem a felismerésben, sem a magatartásban, legkevésbé a tettekben. Én úgy látom, hogy az országos pártértekezletet követő fellélegzés, pezsdülés mintha hűlt és mérséklődött volna. Pedig a pártértekezlet adott világos programot, célt, a tettek azonban mintha késnének. Tűi sokan vannak még afféle várakozó állásponton. Miben látom én ennek a jelenségnek az okát? Elsősorban abban, hogy mintha a párttagok elszoktak volna az önálló cselekvéstől, a politizálástól, vannak, akik elbizonytalanodtak kötelességüket illetően. Sajnos sok helyütt a gyakorlatban ugyanaz történik, mint az országos pártértekezlet előtt. Együtt űszunk a nagy árban a panaszkodókkal. Nem teszünk különbséget a jogos és jogtalan között, nem határoljuk el magunkat attól, ami jogos, de megtenni lehetetlen, mert nincs rá elegendő anyagi ereje az országnak. Nem merünk nemet mondani. Általános a panaszkodás, terjed a követelődzés és a benne való versengés, hogy ti. ki tud több sérelmet felsorolni és nagyobb hangerővel. És sajnos kezd elfogadott gyakorlattá válni a nyomás, a sztrájkkal, tüntetéssel való fenyegetőzés. Miért tartom ezt károsnak? Azért, mert nem mindig a társadalmi igazságot látom érvényesülni. Mert gyakran összemosódnak a különböző érdekek. Példák erre azok a sajtóban és bizonyos fórumokon elhangzott megnyilatkozások, amelyek egy-egy ágazat vagy réteg érdeksérelmeit minősitik, de ahányat hall az ember, az mind - az országos átlagot meghaladó jövedelmű is - azt állítja, hogy az ő ágazata, csoportja mennyire alul van megfizetve, megbecsülve. Az isten sem tud ezeknek a nyilatkozatoknak az alapján eligazodni a valóságos, érdekviszonyokban. És sajnos a másik oldal, a "partner" sem mer érvekkel és nyíltan vitatkozni az állításokkal, a "csak" pedig válasznak ma már elfogadhatatlan. Vajon hány igazság van ma Magyarországon? Vagy tán mindenkinek igaza van? Problémának tartom, hogy az adott területen dolgozó kommunisták sem mernek kiállni a helyes döntések mellett. Elgondolkodom sokszor: lehet, hogy a kommunisták sem kormánypártiak? Végtére is: nekünk azért pártolni, támogatni kellene a saját kormányunkat, nemcsak bírálni. Nagy bajnak tartom, hogy sokszor hallgatunk a környezetünkben is, amikor érvelni, vitakozni kellene. Én meg bocsáthatatlan hibának tartom az embereket abban a tévhitben hagyni, hogy mai gazdasági problémáink rövid távon megoldhatók és így az életszinvonal is emelhető. Ne hallgassuk el - mert ez az igazság -: a párt és a kormány iránti még ma is tartó bizalomvesztés fő oka éppen abban keresendő, hogy az emberek, köztük elvtársaink egy része is abban reménykedett, hogy az országos pártértekezlet után e vonatkozásban gyors és pozitív változások lesznek. Az ország helyzete azonban nem változott, nem is változhatott, sőt bizonyos Ígéretek is beváltatlan ígéretek maradtak. Sokan ma ezért űgy hiszik, hogy ismét csalódtak. És a baj az, hogy ott helyben, akik hallják ezt, nemigen sietnek eloszlatni a téves hiedelmeket, esetleg a kudarcaikat ők is a felsőbbségre hárítják. Mondjuk ki nyíltan: a kommunista vezetőnek - dolgozzék is bármely területen - egyértelmű kötelessége határozottan és őszintén kiállni a párt politikai programja mellett; kötelessége mindent megtenni annak elfogadtatásáért és az is, hogy egyértelműen szembeszálljon a teljesíthetetlen követelésekkel. Gond, hogy manapság nem divat eredményeink szerény felsorakoztatása, s ez hozzájárul ahhoz, hogy egyesekben - főleg a fiatalabb nemzedékekben - úgy összegeződik az elmúlt 40 év, mint a tévedések, kudarcok, sikertelenségek korszaka, mint a szocializmus zsákutcája. Sajnos hadilábon állunk kissé eszméink hirdetésével és esetenként a védelmével is. Igaz persze az is, hogy nemegyszer az elmélet sem ad kellő eligazítást, magyarázatot korunk számos kérdésére és ezért is fogyatékos, bátortalan a reagálás a jószándékú észrevételekre és a világnézetünktől idegen felvetésekre egyaránt. S ezt az élet nem tűri, nem viseli el most már. A védekező pozícióból offenzivitásba