MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986
62. ő. e. 1986. október 15. (111-182. o.) - 1. Tájékoztató az ellenzékiek tevékenységéről, s a párt feladatai ezzel kapcsolatban. Szóbeli tájékoztató. Hiányzik - 2. A megyei pártbizottság határozata a központi bizottság 1986. március 18-i, a párt káderpolitikájáról szóló határozatának végrehajtására. Határozat-tervezet: 115-138 - Szóbeli kiegészítés: 139-149
- t - m Valamennyi csere az éves tervünk alapján alakult és döntő többsége tervszerű volt. Voltak és szerintünk a jövőben is lesznek előre nem látható cserék. Ezt mi természetesnek, a kádermunka részeként fogjuk fel. Őszintén sajnáljuk azokat a vezetőket, akik a felelős szolgálatuk teljesitése közben rokkantak meg;- ezzel együtt cselekvő szándékkal kell gondolkodnunk azon, miként vigyázhatunk egymásra jobban. A párt-, állami és tömegszerevezetek közti kádercserék tervszerüek voltak. A helyi előléptetések lehetőségével is megfelelően éltünk, mely erősitette az apparátusunk biztonságérzetét. Gond viszont továbbra is, hogy kevés gazdasági vezető kerül párt-, állami és tömegszervezeti funkcióba. Legfőbb oknak az apparátusok munkájának sajátos jellege mellett az anyagi, egzisztenciális okokat tartjuk. Olyan gond ez, amivel hosszú évek óta együtt élünk és egyre inkább megoldandó problémát jelent számunkra, annak ellenére, hogy a viszonylag fiatalabb korú párt- és tömegszervezeti apparátus felkészültségével, tehetségével, munkájával, szorgalmával elégedettek vagyunk. Ugyanakkor igazat kell adnunk azoknak, akik joggal elvárnák, hogy a pártapparátus tagjai hosszabb ideig dolgozzanak beosztásukban és rendelkezzenek nagyobb politikai és élettapasztalattal. Kedvezőtlen jelenségnek tartjuk, hogy a szükséges kádercserék esetenként indokolatlanul elhúzódnak, olykor álhumanizmussal, érzelmi megközelitéssel is találkozunk. A mai feladatok ismeretében nem tartjuk elfogadhatónak a kizárólag nyugdíjazásban való gondolkodást. Kedves Elvtásak! A Központi Bizottság határozatai a kádermunkában kiemelt feladatként jelölte meg az utánpótlás nevelését. E téren az elmúlt tiz évben jelentős sikereket értünk el. A munkánk egyenletesen fejlődő, tervszerű és folyamatos volt. A saját jövőnkért érzett felelősségtől áthatva végeztük és végezzük a jövőben is ezt a munkát, noha mulasztás vagy kapkodás itt is előfordult.A tervezésben összhangot teremtettünk a párt- és állami szervek között, az egyeztetések folyamatosak. E munkában a felelősségünket növelte a vezetői munka megújulásának igénye és szükséglete, a nagyarányú kádercsere, a megye sajátos ipari, kereskedelmi és település struktúrája. Erőfeszítéseket követelt - a felsőfokú képzés ismert helyzete miatt - a szakemberek képzése, azok letelepitése és vezetői feladatokra való felkészítése. A szűk körű választási lehetőség miatt a felkészités jelentette és jelenti a legnagyobb feladatokat. Jelentős eredménynek tartjuk, hogy az 1980 után végrehajtott kádercserék közel kétharmadát az utánpótlásból biztosítottuk.