MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986
62. ő. e. 1986. szeptember 10. (69-110. o.) - 1. A megye közrendjének és közbiztonságának helyzete. Jelentés: 71-91 - Szóbeli kiegészítés: 92
A rendőrség a megelőzésben, a felderítés eredményességének növelésével tud részt venni ebben a munkában, emellett felvilágosító és nevelő munkát is végez. A visszaesők elleni közdelemben meghatározó a rendőrség szerepe. A bűnözői utánpótlás csökkentésében a társadalomnak is nagy a szerepe. A rendőrségnek a közveélményt irritáló nagyobb bűncselekmények felderítésére nagyobb figyelmet kell fordítani. A belügyminisztérium utasítást adott ki az ittas vezetés elleni szigorú fellépésre. Nem tűrhetjük, hogy ártatlan emberek ki legyenek téve veszélyeztetésnek. A Somogy megyei rendőrállomány becsületesen dolgozik, ezt a belügyminisztérium is látja és azt is, hogy ma még nincs összhangban a növekvő bűnözéssel a feltételrendszer. A megyei főkapitányság több segítséget kapott a feltételrendszer javítására. Ugrásszerű további javításra azonban a VII. ötéves tervben nincs lehetőség. E tekintetben is kulcs a népgazdaság helyzetének általános javulása. A jövő év közepétől az átlagos bérnövekedést meghaladó javító intézkedésekre kerül sor. A jelentés és a határozati javaslat jó, alkalmas egy minőségileg új tevékenység elindítására. Klenovics Imre elvtárs , megyei első titkár: Megköszöni Földesi elvtárs értékelését. A felvetések, javaslatok a belügyminisztérium előtt ismeretesek, a BM vezetése látja a gondokat, igyekszik segíteni azok megoldásában. Ha időben történik intézkedés az sokkal eredményesebb és hasznosabb, mintha azzal elkésnénk. Tény az, hogy az intézkedéseket a gazdasági helyzet befolyásolja. Dr. Kassai János elvtárs, a megyei tanács titkára: A tárgyalt témában jelentős feladatai vannak a tanácsoknak is. A kongresszus határozata szerint erősíteni kell az állami fegyelmet. Az állampolgárok döntő többsége megtartja a kötelezést, de nő azoknak a köre, akik a jogszabályok megsértésére törekednek. Foglalkozik a tanács által intézett szabálysértési ügyekkel. A büntetések szigorítása ellenére növekszik az elkövetők száma. Az árellenőrzésre a megyei tanácsnál új szervezetet hoztak létre, azonban olyan nagy számú az ellenőrzendők köre, hogy csak négyévenként lehet minden szervet egyszer ellenőrizni, éppen ezért az új szervezetet tovább kívánják erősíteni. A Balaton partján általános árellenőrzést tartottak más szervek bevonásával. Az ellenőrzések 68,4 százalékában szabálytalanságot tapasztaltak. A megye több városában létrehozták a közterület felügyeletet. Növelték a helyszíni ellenőrzést. Bár még sok a teendő, de már eredmények mutatkoznak. A család és ifjúságvédelem területén nem sikerült előre lépni. Sok a veszélyeztetett kiskorú, a megtett intézkedések nem érték el a várt