MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986

62. ő. e. 1986. szeptember 10. (69-110. o.) - 1. A megye közrendjének és közbiztonságának helyzete. Jelentés: 71-91 - Szóbeli kiegészítés: 92

- » - q$ eredményt. Végül foglalkozik az alkoholizmus visszaszorításával kapcsolatos tanácsi tevékenységgel, az épitési szabályok megsérté­sével. Ez utóbbinak az is oka, hogy a jogszabályok sokszor ellen­tétes rendelkezéseket tartalmaznak. Dr. Rendeki Sándor elvtárs , a megyei biróság elnöke: Az állampolgári fegyelem lazulása a bíróságoknak is gondot okoz an­nak ellenére, hogy a jogkövetés széleskörű. A kezdetben nagy ügynek induló vizsgálatokból a végén azért lesz kis ügy, mert rossz a bi­zonylati fegyelem és nem lehet bizonyítani a felrótt cselekmény el­követését. Téves az a nézet, hogy az Ítélkezés szigorításával egy-egy társadal­mi problémát meg lehet oldani. A bírói létszám a bűnözés növekedésé­nek arányában nem növekszik, ezért lassú az ügyek intézése. A biró­ság tekintélyénél sincs minden rendben, sok mindent el kell viselni ennek az apparátusnak is. A feladatokat csak együtt, hivatástudattal lehet megoldani. Dr. B ö r ö c z István elvtárs , megyei rendőrfőkapitány: A felvetett kérdésekre válaszolva elmondja, hogy a termelőszövetkeze­tekkel a kapcsolat visszaesett, ennek személyi okai vannak. Főisko­lai végzettségű személyeket nem tudnak az állományba felvenni, mert nem nennek el oda dolgozni. Ennek ellenére igyekeznek a tsz-eknek se­gíteni. A cigányokkal kapcsolatos jogok a rendőrség részére biztosítva vannak. Tény az, hogy a rendőrökben van tartózkodás, mert szinte minden eset­ben feljelentik őket a katonai ügyészséghez. Jogtalanul rendőrrel szem­ben nem jártak el, de van olyan járőröző rendőt akit havonata felje­lentenek, ugyanannyiszor indul ellene vizsgálat, amit idegileg nem le­het sokáig bírni. Az a javaslata, hogy a feladatok között operatívakat a pártbizottság ne fogadjon el. A határozat alapján a főkapitányság ki fogja dolgozni a részletes feladatokat, amit a pártbizottságnak megküld. A rendőrség a zártkertek és üdülők védelmét nem tudja ellátni, ez csak úgy oldható meg, ha a tulajdonosok ehhez szükséges embereket fo­gadnak fel. Indokolt lenne a rendőrség létszámának növelése, annál inkább is, mert a gyakorló őrsök létszáma a korábbihoz képest csökkent. Klenovics Imre elvtárs , megyei első titkár: Javasolja, hogy a pártbizottság fogadja el az előterjesztést, a szó­beli kiegészítést és a vitára adott választ. Fejezze ki elismerését a rendőrség állományának, köszönje meg az elmúlt években végzett be­csületes, magas szintű munkájukat. Ezt Böröcz elvtárs szolgálati úton ismertesse az állománnyal. Azt javasolja, hogy a pártbizottság ne módosítsa az állásfoglalást a vitában javasolt módon, mert az előterjesztésben mindaz benne van, amit az elkövetkező időben tenni kell. Ez az állásfoglalás egy minő­ségileg új feladat végrehajtását indithatja el.

Next

/
Thumbnails
Contents