MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1983

55. ő. e. 1983. szeptember 15. (36-122. o.) - 1. A pártdemokrácia érvényesülése és fejlesztésének feladatai a megye pártszerveiben és -szervezeteiben. Jelentés: 39-50 - Szóbeli kiegészítés: 58-70

Ha a pártderaokráciát fejlesztjük, akkor bizonyára a nagyobb és annyira szükséges egység irányába fogjuk előremozditani az ügyet. És nem szabad sajnálnunk az időt, az energiát, arait annyira kell forditanunk, hogy minden feladat kapcsán egységre jussunk a párton belül, hogy egységre juthassunk a párton kivüli tömegekkel is. Ez a sokat emlegetett közmeg­egyezés másképp nem lehetséges. Az egységgel szoros összefüggésben em­liti meg - ez a pártdemokrácia ügye is - előrehaladásunknak fontos fel­tótele, hogy ne engedjük a közösen alakitott politikától való eltérést, ne engedjük a politika elferditését semmilyen irányban sem. Nagyon fontos, hogy munkánkat kritikusan, önkritikusan értékeljük, ez nemcsak az alapszervezetekben feladat, hanem minden szintű pórtszervnél, egészen a Központi Bizottságig, Mint ismeretes, a KB áprilisi határoza­tában erre példát adott,Ma még a kritikával, önkritikával vannak gondok, különösen a kritika fogadásával. Sőt - ahogy itt is emlitettók - olyan is van, hogy a kritikát nem kifogásolják, de nem is felejtik el. Ez egy olyan rossz emberi tulajdonság, amivel tulajdonképpen a legtöbbet lehet ártani annak az ügynek, arait most itt a pártbizottság tárgyal, A demok­rácia a párton belül meg szélesebb értelemben is azt jelenti, hogy a saját gondolataimat, véleményemet, kritikai észrevételeimet itt tegyem meg nyiltan ós őszintén, a közösség javára. De hogyha itt visszalőnek, természetesen ezerszer meggondolja valaki, akinek megégetik egyszer a kezét, hogy a továbbiakban szóvá tegyen-e a közösség érdekében valós hibákat, és tegyen-e kritikai észrevételeket. Természetesen a demokráciának, a párton belüli demokráciának is nagyon fontos eleme, feladata, a tagság részvételét biztositani és bátoritani a kommunistákat a párt politikájának alakitásában, végrehajtásában. Azt mindenki tudja, hogy ha a Magyar Népköztársaságnak van nemzetközi tekin­télye, súlya, ha a magyar párt gyakorlatáról - most a 25 évre gondolva ­elismeréssel szólnak mindenütt a testvérpártokban, akkor ennek az a po­litika az alapja, amit közösen alapitottunk meg és valósitunk meg. Nem szabad engedni, hogy ezt a politikát bárki is a magatartásával megkérdő­jelezze, vagy emberekben kérdőjelet ébresszen e politikát illetően, En­neka politikának a nyíltságát, őszinteségét őrizni, ez alapvető felada­tunk. Csak a demokratikus viszonyok között a párton belül és azon kivül, másképp nem lehet. Őriznünk kell tulajdonképpen azt a bizalmat, amit ez a politika szült az elmúlt negyedszázadban. Hát ezt a bizalmat, ami a­lapja volt - csak egy-két dolgot emlit meg: a munkásőrség létrehozását, milyen időszakban határoztuk el, azt; hogy felfegyverezzük a népet, alap­ja volt a mezőgazdaság szocialista átszervezésének, nem lett volna más­képp lehetséges, ha nem újul meg a parasztság bizalma a párt politikája, agrárpolitikája iránt. Nem lett volna lehetséges a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése olyan módon, ahogy az végbement és ma nem beszélhet­nénk azokról az eredménydkről, amelyekről joggal beszőhetünk. És enélkül a bizalom nélkül nem lehetett volna megoldani a gazdaságirányítási rend­szerünk továbbfejlesztését. Reform 68-as befejezését, amely nemcsak az üzemeknek adott nagyobb önállóságot, hanem a szövetkezeteknek, a taná­csoknak is, és az egész társadalomban hozzájárult a demokratikus viszo­nyok fejlesztéséhez.A gondolkodás felébresztéséhez, a kezdeményezőkész­séghez és igy tovább. Nem sorolja tovább, mert erre nagyon kell vigyáz­ni, annál is inkább, mert ez a legnagyobb erőnk, arait tovább kell erő­siteni. Sajnos, vannak olyan dolgok, amik nem abba az irányba hatnak, hogy erősödjék ez a bizalom. Előfordulnak esetek a mi sorainkban is, amikor kommunisták megfeledkeznek magukról és nem gyarapítják a bizal­mat, hanem épp ellekezőleg* ellene hatnak, koptatják az erkölcsi tőkét. Arról a nagy történelmi tanulságról feledkeznek meg egyesek, amit az 1956­os ellenforradalmat követően a párt levont. Ami ugy összegezhető: nem vagyunk tévedhetetlenek, az egyes kommunisták sem, a kommunista közös­ségek sem tévedhetetlenek és a párt sem az. Mert mi, a párt együtt job­ban meg tudja itélni a helyzetet ós ki tudja tűzni helyesen a feladató-

Next

/
Thumbnails
Contents