MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1981
49. ő. e. 1981. április 8. (2-91. o.) - 2. Az 1980. évi beszámoló taggyűlések politikai tapasztalatai. Jelentés: 56-67
i J 3 s mi is csak igy tudjuk a magunk álláspontját, a párt határozatait velük, s rajtuk keresztül a dolgozók tömegeivel megismertetni és cselekvésre ösztönözni. Az egyéni beszélgetések az elmúlt három-négy esztendőben még nem sikerültek olyan intenzitással, mint most. A párttagságnak legalább 90 százalékához eljutottunk. Tehát joggal van erkölcsi ós politikai alapunk véleményt mondani arról, amik elhangzottak ezeken az egyéni beszélgetéseken, minden bizonnyal meghatározták a taggyűléseket a beszámoló taggyűléseket is. Az is hozzáteendő a dologhoz, hogy ilyen egyértelmű ösztönzést, orientálást még sem a Központi Bizottság, sem a megyei pártbizottság részéről nem kaptunk az egyéni beszélgetések folytatásához, mint amilyent kaptunk az 1980-as évihez. Ugy érzi azonban, hogy mégse ez a lényege a dolognak, hanem azok a gazdasági, politikai, ideológiai és kulturális körülmények, amelyek szinte megkövetelték tőlük, hogy minél több kommunistához, minél több dolgozóhoz jussanak el. Ahhoz, hogy ezekben egyetértés legyen az szükséges, hogy megértsük egymást, s abból a szempontból is nagyon lényeges, hogy munkánk mozgalmi jellege erősödjék. Ezután a kis bevezető után egypár olyan kérdésről szól, ami konkrétan kapcsolódik a témákhoz. Az egyik dolog az, hogy az 19öü-as év eleji választások és a beszámoló taggyűlések között viszonylag rövid idő telt el. Tehát nem sok idejük volt a vezetőségeknek részben a mindennapi munkára, részben a különböző kérdések, problémák nagyon részletes, alapos átgondolására. Ennek ellenére okosan, higgadtan, megfontoltan foglalkoztak a gazdasági kérdésekkel. Ez volt az első olyan év, amikor nem ugy foglalkoztak azokkal, hogy már ott voltak a kezükben a mérlegbeszámolók, hanem ugy, hogy még nem ismerték, tehát kénytelenek voltak az évi tendenciát figyelemmel kisérve véleményt alkotni és ebből kiindulva határozni meg az 198l-es feladatokat. Ugy érzi, nem volt ez baj, mert ugy is vissza kell térni erre a tervek készítésénél konkrétan is. Sokszor tényleg megtörtént, hogy termelési tanácskozássá váltak a párttaggyűlések és a politikai módszert nagyon nehezen találták meg az elvtársak. Mindazzal, ami, a gazdasági kérdésekkel kapcsolatban itt elhangzottak, egyetért. Külön szól azonban a differenciálás problémáiról, mert ez a téma nagyon ellentmondásosan vetődött fel nemcsak az egyéni beszélgetéseken és a taggyűléseken, hanem a különböző társadalmi rendezvényeken, előadásokon, megbeszéléseken is. Érdemes odafigyelni egypár olyan dologra, amik ezzel kapcsolatban megfogalmazódtak. Egyesek azt mondják, hogy napjainkban ez a téma nem időszerű, mert viszonylag nagyon kis lehetőségek vannak a béremelésre.