MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978
41. ő. e. 1978. november 15. (110-230. o.) - 2. A központi bizottság 1973. november 28-i, a káder- és személyzeti munka fejlesztéséről szóló határozatának végrehajtása. Jelentés: 150-160 - Szóbeli kiegészítés: 171-177
-/ / m A lezajlott kádercserék egy része eddig még nem az utánpótlási tervben szereplók közül került ki. Ez arra hivja fel a figyelmet, hogy a kiválasztás még nem eléggé gondos, még szűk körben mozgunk, még nem ismerjük eléggé az üzemekben, munkahelyeken dolgozó tehetséges, magasabb vezető beosztásra is alkalmas embereket. Ez is indokolja a végrehajtó bizottság azon döntésének helyességét, amely kötelezi a járási, városi pártbizottságokat is utánpótlási tervek készítésére, E szerveknek kell olyan Jaelyzetet teremteni, hogy a&ádermunkát irányitó, segitő, ellenőrző és koordináló tevékenységük révén felszínre hozzák a tehetséges, vezetésre képes személyeket, elsősorban a főiskolát, egyetemet végzett szakembereket, ezen belül is az eredetileg fizikaiakat. Mivel a vezetőállományban levők között csökkent a fizikaiak aranyak, ezért az a feladatunk, hogy a tehetséges fizikaiak tanulását minden eszközzel ösztönözzük, segitsük es gondoskodjunk vezetővé nevelésükről s a kipróbálás után előléptetésükről. Ez az egyetlen járható útja annak, hogy -engedmények nélkül - biztosítsuk a munkások és parasztok vezetővé válását, Á párt-, állami és társadalmi szervezetek testületeiben a korábbiakhoz viszonyitva jelentősen emelkedett a nők aránya. Viszont mind ahogy a jelentésünkben is önkritikusan kitérünk rá, az erőfeszítések ellenére csak igen mérsékelten gyarapodott a női vezetők száma. Ennek is összetett és bonyolult okai vannak! Meg kell küzdeni a férfiak és sajnos a nők körében is fellelhető szemléleti korlátokká.; régi beidegződéssel, a visszahúzó szokásokkal. Akadályozó tényező az, hogy a gyermeknevelés fő terhei az esetek többségében ma még az édesanyákra hárulnak. Ennek ellenére az a véleményünk, hogy a reális lehetőségeink e téren is jobbak, mint amit eddig elértünk. Minden szinten és minden területen több erőfeszítésre, több gyakorlati tettre van szükség. Tisztelt Pártbizottság! Befejezésül a pártbizottság elé terjesztett határozat-tervezethez kivánok néhány megjegyzést tenni. Az 1974-ben elfogadott feladattervünk lényegét és tartalmát tekintve ma is helytálló, A könnyebb kezelhetőség érdekében mégis az a javaslatunk, hogy hatálytalanítsuk korábbi határozatunkat s az ott megfogalmazott, ma is érvényes megállapításokat - ötvözve az uj feladatokkal épitsük egybe, E felfogás alapján javasoljuk elfogadásra a határozat-tervezetet. Ahogy a jelentésben is utaltunk rá, a végrehajtó bizottság az elmúlt időszakban folyamatosan áttekintette a különböző,területek kádermunkáját és meg is határozta a főbb tennivalókat. Éppen ezért kérem a pártbizottságot, értsen egyet azzal a javaslatunkkal is, hogy az itt elfogadott jelentés és határozat feldolgozására ne inditsunk kampányt. Azt^kérjük az állami, a tömegszervezeti, a társadalmi szervek vezetőitől, hogy munkájuk során vegyék figyelembe és hasznosítsák a dokumentumokban foglaltakat. Ismételten kérem a pártbizottság tagjait, hogy az előterjesztett anyagokat vitassa meg és fogadja el, Kaposvár, 1978, november 15. M /Tanai /Imre/ megyéd/ titkár