MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978
41. ő. e. 1978. november 15. (110-230. o.) - 2. A központi bizottság 1973. november 28-i, a káder- és személyzeti munka fejlesztéséről szóló határozatának végrehajtása. Jelentés: 150-160 - Szóbeli kiegészítés: 171-177
/\% A vezetés egyes területein - különböző okok miatt - jelentős volt a cserélődés, A végbement változások nagyobb része tervezett volt, A végrehajtó bizottság éves kádercsere-terveket fogadott el és igyekezett a lehető legpontosabban megtervezni és megvalósítani a váltásokat. Az élet azonban előre nem látható és nem tervezhető személyi kérdéseket is felvet, és megoldások elé állit bennünket. Ezt kiiktatni a munkából egyszerűen nem lehet, mindig része volt és része lesz a kádermunkának, A tapasztalatok bizonyitják, hogy a nem várt személyi kérdések túlnyomó többségének megoldásában is igyekeztünk körültekintően, gyorsan és operativan eljárni, A párt-, állami és tömegszervezetek közti kádercserék tervszerűbbekké váltak. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseket évente egyeztetjük az illetékes szervek vezetőivel, A helyi előléptetés lehetőségével is megfelelően éltünk. Gond viszont továbbra is, hogy kevés gazdasági vezető kerül párt-, állami és tömegszervezeti funkcióba, e téren nincs elég kezdeményezés. Megyei hatáskörben kevés Txit az olyan eset, amikor a cserét alkalmatlanság, morális vagy kiválasztási hibák indokolták. Kedvezőtlen jelenségnek tartjuk, hogy a szükséges kádercserék esetenként indokolatlanul elhúzódnak, Néha álhumanizmussal is találkozni, amikor érzelmi megközelítésből az egyéni érdeket a közösség érdekei elé heljezik. Azzal a törekvéssel sem érthetünk egyet, hogy egyesek az indokolt kádercserét mindenáron korkedvezményes nyugdíjazással kivánják megoldani. Kedves elvtársak! A Központi Bizottság határozata a kádermunkában az egyik legfontosabb feladatként az utánpótlás nevelést jelölte meg, E téren az elmúlt időszakban megyénkben is kedvező folyamatok kezdődtek el, A megyei párt-, állami és tömegszervezeti szervek, a vállalatok elkészítették utánpótlási terveiket, A bevált tapasztalatok alapján a megyei végrehajtó bizottság kötelezte a járási, városi pártbizottságokat is utánpótlási terveik kidolgozására és a megyei gyakorlathoz hasonlóan évenkénti áttekintésére, a szükséges módositások elvégzésére, A párt- és állami intézkedések hatására az utánpótlással való foglalkozás intézményes rendszere kialakult. Általában kedvezőek a tapasztalatok az utánpótlásként szambajöhetők kiválasztásában, nevelésében, politikai és szakmai képzésében. Azonban azt is világosan látjuk, hogy e munkának még csak az elején tartunk, A közeljövőben bekövetkező kádercserék magas aránya méginkább felhívja a figyelmet arra, hogy az utánpótlási tervek reálisabban vegyék számba a tényleges káderszükségletet. Ehhez feltétlenül szükséges az, hogy a különböző szintű káderutánpótlási tervek jobban épüljenek egymásra és legyen meg köztük a szükséges összhang. Ez hatékonyabb koordinációt igényel a pártszervektől. Az eddigi tapasztalatok alapján azt a következtetést is leszűrhetjük, hogy az illetékes párt- és állami szervek utánpótlási terve között a kellő egyeztetés hiánya miatt nem teljes a szinkron, mindegyik szerv a másikra vár. Ezen a helyzeten okvetlenül változtatni kell, mert ez a feltétele az egy nyelven beszélésnek, a tervszerűbb és tudatosabb káderutánpótlás-nevelésnek.