MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1974
31. ő. e. 1974. március 27. (15-122. o.) - 2. A végrehajtó bizottság munkája a legutóbbi pártbizottsági ülés óta. Jelentés: 102-108
4C/2> ez maga után vonta a munkaképes korú lakosság számának némi csökkenését. A végrehajtó bizottság megállapitottaja népesedési helyzet alakulását egymással Összefüggő' és egymásra ható anyagi - szociális, egészségügyi, tudati-erkölcsi tényezők befolyásolják. Ennek megfelelően határozta meg a feladatokat is. A lakosság többsége egyetértéssel fogadta a Politikai Bizottság és a Minisztertanács népesedéspolitikai határozatát. Különösen a többgyermekes családok körében váltott ki kedvező visszhangot a gyermekgondozási segély, a kétgyermekesek családi pótlékának, a szülési segély összegének felemelése. Mindezek mellett hangsúlyozza a vb állásfoglalása, hogy fel kell lépni minden olyan nézet ellen, amely az anyagi-szociális tényezőket túlhangsúlyozva leegyszerűsíti vagy nem veszi figyelembe az erkölcsi-tudati, valamint az érzelmi tényezők hatását. Megyénkben is fellelhető önző, kispolgári felfogás, amely az élet kizárólagos értelmét az anyagi javak megszerzésére szükiti. Az e nézetet vallók többnyire nem vállalnak gyermeket, legfeljebb egyet. Ezs a nézet táplálja a tovább élő "egyke 111 hagyományt. A végrehajtó bizottság a népesedési helyzet javitásában részletesen meghatározta a párt-, állami, társadalmi ós gazdasági szervek feladatait, felhivta a figyelmet a nagycsaládosok megkülönböztetett segítésére, a családtervezés fontosságára. Az állásfoglalás kimondja: hangsúlyozni kell, hogy össztársadalmi feladatról van szó, amely egy •. bizonyos korosztályra nagyobb állampolgári kötelezettségeket is ró* i A január ,9-i ülésen 1. A végrehajtó bizottság tájékoztatót hallgatott meg a Megyei Ifjúsági és Uttörőhás beruházásának előkészítése és meggyorsítása céljából létrehozott operativ bizottság tevékenységéről, továbbá a fonyódligeti ifjúsági tábor megfelelő hasznositása érdekében tett intézkedésekről. A vezető testület a szóbeli tájékoztatást tudomásul vstte •Se ugy foglalt állást, hogy a megyei tanács elnöke egy év múlva adjon tájékoztatást a végrehajtó bizottságnak a program megvalósításáról. 2. Ugyanezen az ülésen tárgyalta meg a vb a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tevékenységéről és további feladatairól szóló jelentést. A jelentés és a vita alapján elfogadott^testületi állásfoglalás tartalmazza, hogy a népi ellenőrzési bizottságok egyre eredményesebben szolgálják társadalmi célkitűzéseink megvalósulását, feltárják az esetenként jelentkező visszásságokat, segitenek leküzdésükben, A NEB-szervek és a társadalmi népi ellenőrök munkáját a párt- és állami szervek mellett a közvélemény is elismeri és támogatja. i