MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1974

31. ő. e. 1974. március 27. (15-122. o.) - 2. A végrehajtó bizottság munkája a legutóbbi pártbizottsági ülés óta. Jelentés: 102-108

- 3 ­v A munka szinvonalának további emelésével kapcsolatban a végrehajtó bizottság többek között az alábbiakra hivta fel a figyelmet: indokolt növelni a hivatásos, különösen a társadalmi népi ellenőrök megbecsülését, egyebek között a munkahelyen és ugy is, hogy az illetékes pártszervek fokozottabban gondoskodjanak politikai - esetleg párt­iskolán történő - képzésükről. Tovább kell javitani a ÍJEB és a különböző állami szervek közötti munkamegosztást. Az eddiginél több jól dolgozó, a közéletben jártas mun­kást kell bevonni a népi ellenőrzési bizottságba. A vb felhívta a NEB figyelmét a bejelentők védelmére, a beje­lentések lelkiismeretes kivizsgálására. Hitelüket csak növeli, ha rendszeresen visszatérnek arra is: történtek-e megfelelő intézkedések az érintettek részérőit a feltárt fogyatékosságok megszüntetésére. A részletes tennivalókat feladatterv foglalja össze. A január 22-j ülésen 1. Szóbeli tájékoztatót fogadott el a vb az 1973. évi be­számoló taggyűlések és összevont taggyűlések tapaszta­latairól. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a megye pártszervezeteinek többsége a beszámoló taggyűléseket a párt politikája szellemében tartotta meg. A Központi Bizottság 1972 és 1973. novemberi határozata a párt­tagságot, az alapszervezeteket nagyobb aktivitásra ösz­tönözte, bátorítást is adott Bzámukra. A taggyűlések ki* fejezték azt is, hogy megyénk kommunistái nagy és ered­ményes munkát végeztek e fontos határozatok végrehajtása érdekében. A párt egységesebb lett, tovább szilárdult politikai és cselekvési egysége. A beszámoló taggyűlések egyik fő tanulsága, hogy a pártnak a jövőben az ideológiai és eszmei egység erősitésére nagyobb figyelmet kell fordí­tani. A határozatlanság és bátortalanság, a cselekvés hiánya sok helyen arra vezethető vissza, hogy a párttagok több dolgot nem értenek, nem tudják, hogy bonyolult vi­szonyok között mit kell tenniük. Az aktivitást kedvezőtlenül befolyásolja, hogy a -párt­megbizatások sok helyen formálisak. Ebben a pártvezetőségek felelősségét kell erőteljesebben hangsúlyozni. Követelmény az is, hogy a vezetőségek többet törődjenek a párttagok egyéni problémáival is. A kedvező tapasztalatok alapján a végrehajtó bizottság ajánlja az alapszervezeteknek, hogy gyakrabban tartsanak kötetlen, napirend nélküli taggyűlé­seket, mert ez alkalmat ad olyan, a párttagokat érdeklő problémák megvitatására, amelyeknek a tisztázására külön­ben nem kerülne sor. A végrehajtó bizottság köszönetét fejezte ki a párt po­litikájának megvalósításáért aktivan dolgozó kommunisták­nak, pártmunkásoknak. 2. Ezután a szakosított állattenyésztési ielepek, valamint a növénytermesztési rendszerek megvalósításának helyzeterői

Next

/
Thumbnails
Contents