MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973
29. ő. e. 1973. szeptember 28. (124-220. o.) - 1. A X. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai végrehajtásának helyzete a központi bizottság 1972. november 11-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 126-163
kell törekedni, amelyek a szakmunkásigények növekedésén túl a kvalifikáltabb munkaerő /mérnökök, technikusok/ foglalkoztatását is lehetővé teszik. Különösen Marcali és Barcs térségében vannak foglalkoztatási gondjaink. Ezeken például a Kézműipari Vállalat barcsi és a Május 1, Ruhagyár marcali üzemének létesítésével kivánunk segiteni. A fejlesztés intenziv jellegének erősitése mellett azonban folytatnunk kell az extenzív, a munkahelyet bővitő beruházások telepítését, A tervidőszak hátralévő felében 2500-as létszámbővüléssel számolunk, A termelékenység 197-1972-ben évi 5-6 százalékkal nőtt, és a termelésfelfutás több mint kétharmadát biztosította, 1973 első felében azonban csak 1,6 százalékkal növekedett a termelékenység. Ez a termelés dinamikájának csökkenését előidéző okokból következik, és neheziti a vállalatok ésszerű létszámgazdálkodását. Az ipar ágazati szerkezete a tervnek megfelelően fejlődött. Az össztermelésen belül a tervezettnél kisebb ütemben, de nőtt a nehézipar aránya, A kedvező piaci lehetőségeket kihasználva, különösen 1971 óta egyre jelentősebb a könnyűipar /ruházat, textilkonfekció, kötszövőipar/ részesedése. Az ipar területi elosztása jobb, mint korábban, csökkent a megyeszékhely-centrikus jelleg. Növekedett a műszaki színvonal és a felszereltség, A IV, ötéves terv iparfejlesztési célkitűzéseinek végrehajtása a tervezettnél kisebb ütemben és mértékben halad. Az ipari beruházás csökkenő tendenciát mutat. Ugyanakkor a tervidőszak második felében az ipari beruházások ütemének jelentős növekedésével számolunk. Az előirányzattól azonban 20-25 százalékos lemaradás várható. Erre az ötéves tervidőszakra még bizonytalan a barcsi Chemical megvalósulása, A következő ciklusra húzódik át a 120 milliós nagyatádi tésztagyár telepitése, a Mechanikai Müvek fejlesztése, a Húskombinát konzervüzeme, 1975 után valósul meg a Cukorgyár és a Kaposvári Nagymalom rekonstrukciója. Kapacitás hiányában elhúzódik a VIDEOTON, a DANUVIA és a Kaposvári Ruhagyár fejlesztése. El kell érni, hogy a Nyomda épitése semmiképp se húzódhasson át a következő időszakra. A megye fejlesztését szolgáló célkitűzéseknek -ha késve is- de okvetlenül meg kell valósulniuk. Az V, ötéves tervben rekonstrukciók végrehajtásával kell gyorsitani az üzemek korszerűsítését. Az új üzemek telepítésénél különösen ügyelni kell a fejlesztés minőségére, az új profilok piacképességére, A tanácsi és a szövetkezeti iparban a korszerű, rugalmas közép- és kisüzemek megteremtése a cél.