MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211
alá kell vetnie magát a párt szervezeti szabályzatának és köteles a párt politikájáért minden erejével és tudásával dolgozni, s ha kell, tudjon érte meghalni is. A Központi Bizottság a mostani határozat minden részét rendkivül nagy körültekintéssel dolgozta ki, s ennek tudatában kéri és utasitja a párt szervezeteit, hivja fel a kommunistákat, a tisztségviselőket, hogy minden szinten "•••nagy politikai felelősséggel, határozottan és következetesen képviseljék és hajtsák végre pártunk és államunk politikáját." Hangsúlyozta: az szükséges, hogy a párt minden szervezete és egész tagsága legyen mentes azoktól a negatívumoktól , ami ellen harcolni kell, mert ha nem mentes, akkor nem tud hatásosan harcolni a hibák ellen, A párt minden szervezetétől meg kell követelni, hogy ne legyen protekcionista,- ne legyen részrehajló, ne a klikk és szűk csoportérdekeket helyezze a közérdek fölé, ne legyen megvesztegethető és rossz irányba befolyásolható. Az ilyen jelenségek ellen minden pártszervezetben szüntelenül harcolni kell. Tény, hogy a pártvezetőségek a korábbinál aktivabb munkát végeznek. Sok helyen azonban még nem tudják megfelelően képviselni és érvényesíteni helyileg a párt politikáját. Tenni kell tehát azért is, hogy működési területük még elismertebb és tekintélyesebb politikai irányitóivá váljanak, megfelelően tudjanak számolni környezetük sokrétűségével, munkájuk még vonzóbb legyen. Ez azt jelenti, hogy a pártszervezetekben is bensőségesebb pártéletet kell teremteni, növelni kell a kommunisták felelősségérzetét, egymás segitését jóban, rosszban, A jövőben is számolni kell azzal, hogy az egyetértés kialakitása és megvalósítása harcban születik. Neveljük önmagunkat és környezetünket nagyobb