MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972

27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211

30 - 2_£^ > : ' v c: állhatatosságra és következetességre, a párt politikájának maradéktalan megvalósítására* A párt politikailag egészségesen fejlődik, A tag­felvételi munkán azonban van igazítani való* A taglétszám növelésére vonatkozóan a kongresszus kimondta, hogy nem a tömeges tagfelvételre kell törekedni* Ennek ellenére a tag­létszám növekedése a IX* és a X. kongresszus közötti évi 3,3 százalékról a X* kongresszus óta eltelt időszakban évi 4»9 százalékra emelkedett, A pártnak ma - kereken - 750 ezer tagja van, s a továbbiakban nem számszerűleg, hanem politikailag, eszmei­leg kell erositeni a pártot* Ezért a párttagságnál fokozott mértékben meg kell követelni a szervezeti szabályzat sze­rinti magatartást, a kommunista példamutatást, az igényes­séget a munkában* Az új tagok felvételénél szigorítani kell a felvé­teli normákat, s a tagfelvételnek olyan szabályozását kell kidolgozni, amelynek eredményeként évente az új párttagok száma országosan nem haladja meg az ossztaglétszám 3 száza­lékát. Ezen belül főképpen az arra érdemes és alkalmas mun­kásokat, szövetkezeti parasztokat, műszaki értelmiségieket és fiatalokat kell felvenni a tagság soraiba* Van olyan ta­pasztalat, hogy több pártszervezet mostmár lassan mindenkit felvesz tagjai sorába aki jelentkezik, vagy akit ajánlanak* Kedves elvtársak! A Központi Bizottság határozatában megjelölt fel­adatok nem kampányjellegüek* Nem rövid határidős feladatok­ról van szó* illandó permanens munkára van szükség, mind a feladatok jó megtervezésében, megszervezésében, mind ellen­őrzésében* Az egyéni munkában is érvényesíteni kell a Köz-

Next

/
Thumbnails
Contents