MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971
23. ő. e. 1971. május 14. (114-220. o.) - 1. Az egyesült termelőszövetkezetek helyzete, fejlesztésük feladatai.. Jelentés: 117-151
A közgyűlések előkészítése javult. Uj, de még kevés helyen elterjedt módszer a tagoknak kösgyülée* megelőző Írásbeli tájékoztatása a zárszámadásról, illetve a főbb napirendekről. A közgyűléseken való megjelenés 75-80 %-os. A tapasztalatok fezt bizonyítják, hogy a közgyűléseken folyó munka eredményesebb, felelősségteljesebb lett. Számos közgyűlésen bebizonyosodott, hogy a termelőszövetkezeti tagság fegyelmezetten, felelősséggel dönt és viseltetik a közös dolgok iránt. •/ A törvény szellemének megfelelően javult a vezetőségek munkája. A vezetőségek üléseden hatáskörűkbe tartozó ügyeket tárgyalnak, ügyrend szerint működnek. Sok termelőszövetkezetben már féléves, vagy éves vezetőségi program szerint dolgoznak, néhány helyen^ viszont a vezetőségi ülések napirendjét sem határozzák meg előre. /Pl: Törökkoppány/ A közgyűléseken és vezetőségi üléseken hozott határozatokat jegyzőkönyvben rögzitik és végrehajtásukról időnként számot adnak. A működés törvényessége, a határozatok jogszerű meghatározása és végrehajtása javult. Mint uj szervezetek; a vezetőségi bizottságok a tagság kérelmeivel, panaszaival egyre felelősségteljesebben foglalkoznak. Az egyesült szövetkezetekben működő bizottságok munkájának színvonala általában' magasabb, mint a többi termelőszövetkezetnél, Srdemi előrehaladás különösen az ellenőrző bizottságok munkájában jelentkezik, jó néhány helyen függetlenített ellenőrző bizottsági elnök van, ezek zöme korábban könyvelői-beosztásban dolgozott, tehát az ellenőrzéshez értő szakember. A szövetkezeti demokrácia továbbfejlesztése megköveteli, hogy a bizottságokkal szemben még igényesebb legyen a vezetés és a tagság, novelj6 szerepüket és a közösség ügyeiért érzett felelősségüket. Fontos politikai feladat a közelmúltban megválasztott szövetkezeti nőbizottsagok tevékenységének támogatása. A területileg-lényegesen megnövekedett nagyüzemi gazdálkodás uj szervezete hatványozottabban megköveteli az igényesebb-vezetést. A szövetkezeti belső élet fejlődésére a demokratizmus kiteljesedésének egyik alapvető üzemi feltétele a szakmailag és politikailag jól felkészült vezetők jelenléte, akik értik a szövetkezeti önkormíuiyzat lényegét és az uj viszonyok közepette is alkalmazni tudjak a demokratikus vezetési módszereket. ) A vezetésen belül külön kell foglalkozni a termelőszövetkezeti elnökök személyével^-iskolai végzettségével, vezetési készségeivel, módszereivel. A termelőszövetkezeti elnökök iskolai végzettsége kedvezőbb képet mutat, hiszen ma már e szövetkezetek elnökeinek mintegy 70 %-a középfokú, vagy egyetemi végzettséggel rendelkezik. Ezt az arányt tovább kell javítani, mert az ilyen nagyságrendű gazdaságok vezetése megköveteli a megfelelő szakképzettséget.