MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

20. ő. e. 1970. január 27. (2-75. o.) - 2. A végrehajtó bizottság 1969. második félévi munkája. A megyei pártbizottság programja az 1970. évre. A megyei pártbizottság és végrehajtó bizottságának 1970. első félévi munkaterve. Határozat: 46-51

1-b 14 - \T II. Tájékoztató a végrehajtó bizottság 1969* második félévi mun­kájáról / szóbeli/ Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának programja az 1970. évre Javaslat a Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága és Végrehajtó Bizottsága 197'0. első félévi munkatervére Szikszai László elvtárst Magunk mögött hagyva 1969. második felét, érdemes, de egyben hasznos is visszatekinteni az eltelt félév munkájára és elemezni azt, hogy mennyiben és hogyan feleltünk meg az előre meghatáro­zott feladatok végrehajtásának, és ezen túl mennyi többletfela­datot végeztünk. Ezért helyénvaló, ha mi is együttesen, fő vona­lában végigtekintünk saját tevékenységünkön. Mint ismeretes a pártbizottság és a végrehajtó bizottság a fő feladatait az 1969. évi programjában és az arra épült két féléves munkatervében határozta meg. 1969. második félévében is a munka központjában a párt IX. kongresszusának, a megyei pártértekezlet, a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság, a megyei pártbizott­ság és végrehajtó bizottság határozatainak és állásfoglalásának következetes és maradéktalan végrehajtása állt. Nagy gonddal és kellő körültekintéssel törekedtünk - a párt vezető szerepének a politikai, ideológiai, a társa­dalmi és kulturális területen elsősorban a politikai esz­közökkel történő növelésére; - a párt egységének erősitésére, a párt és a szocialista de­mokrácia további szélesítésére; - a vezetés színvonalának emelésére, a pártélet lenini normá­inak még teljesebb érvényesítésére, a párt tömegkapcsolatai­nak javitására; - a kommunisták munkájának javitására, a nagyobb határozott­ság, következetesség és felelősségtudat kialakítására. Ugy látjuk helyesen, a megye sajátos helyzetének figyelembevé­telével törekedtünk megvalósítani a párt gazdaságpolitikai cél­kitűzéseit. Iparfejlesztési politikánkat a népgazdaság érdekei­nek ? és a Politikai Bizottság 1965. január 12-i, megyénk fejlesz­tésere vonatkozó állásfoglalásainak megfelelően valositottuk meg. Tovább léptünk előre a megye harmadik ötéves tervében meghatáro­zott járási székhelyek és nagyobb községek fejlesztésében, ezzel is csökkentve a megyéből történő elvándorlást, illetve növelve a megyébe visszatérő dolgozók számát. A mezőgazdaságban is előrehaladásunk fő tényezőjét a IX. kong­resszus határozatai alapján hozott agrárpolitikai intézkedések következetes végrehajtása képezte. Mindenekelőtt gondolunk itt a földtörvény jó végrehajtásával, néhány kvittéitől eltekintve a tsz-egyesülésekre, a termésátlagok növekedésével összefüggő fel­adatok eredményes megoldására.

Next

/
Thumbnails
Contents