MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

20. ő. e. 1970. január 27. (2-75. o.) - 2. A végrehajtó bizottság 1969. második félévi munkája. A megyei pártbizottság programja az 1970. évre. A megyei pártbizottság és végrehajtó bizottságának 1970. első félévi munkaterve. Határozat: 46-51

Eredményesnek bizonyultak a megyei pártvezetésnek azok az erő­feszítései, melyet a gazdaságvezetés színvonalának javítása és tökéletesítése terén célul kitűzött. E munka eredményének köny­velhető el a gazdasági vezetők bátrabb kezdeményező készsége és felelősségvállalása az ügyek iránt. Azonban az 1969-es év végén gazdaságpolitikai munkánk összegezéseként megállapíthatjuk, hogy az elkövetkező időszakban jobban meg kell követelni a három ér­dek összhangjának még tökéletesebb kibontakoztatását és érvényre­juttatását a népgazdasági érdekek messzemenő figyelembevételével. Ez különben a pártszervek és alapszervezetek alapvető feladatai közé kell, hogy tartozzon a jövőben is. E témakörrel kapcsolatban csak a legfőbb gondolatokat igyekeztem kiragadni, hiszen a mai pártbizottsági ülés első napirendjeként az a témakörrel összefüggő kérdéseket tárgyalta meg körültekintő gondossággal. Tömegpolitikai munkánk középpontjában - a gazdaságpolitikai kér­dések vizsgálatán túlmenően - a társadalom, a kultúrpolitikai és ideológiai kérdések vizsgálatát állitottuk. Arra törekedtünk,hogy javuljon a párt és a tömegek kapcsolata, növekedjék az aktivitás a helyi politika kialakításában, a közügyek intézésében. Ideológiai munkánk jelentős feladatát a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus gondolatának elmélyítése, erősíté­se és egységének tudatosabbá tétele képezte. Ez irányba segítet­tük a társadalmi ós tömegszervezetek munkáját is a népmüvélésben. Mint azt a tájékoztató elején emiitettem a második félévi munka­tervünkben az 1969. évi programba foglalt feladatokat összegeztük Ennek bizonyítására néhány statisztikai adatot is felsorolok. 1969» második félévére terveztünk 4 pártbizottsági ülést, 13 vb­-ülóst és megtartottunk a maival együtt 6 pártbizottsági ülést, 12 végrehajtó bizottsági ülést, holnap lesz megtartva a tizen­harmadik. Az eltérést a pártbizottsági ülések esetében indokolták: Augusz­tus 1-én - személyi ügyek. Biró Gyula elvtárs elfogadása a me­gyei pártbizottság titkárának. December 6-án - a Központi Bizott­ság által előirt téma: Tájékoztató a Központi Bizottság 1969. november 26-28-i tanácskozásairól és határozatairól. December 29-én - Tájékoztató időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. A fenti számok, a mó.dositások és eltérések ellenére is azt iga­zolják, hogy üléseinket tervszerűen, rendszeresen és nagy több­ségüket jól előkészítetten tartottuk meg. A megyei pártbizottság ülése elé került napirendeket a végrehajtó bizottság is gondosan megvitatta, megtárgyalta minden esetben. Az ülések napirendi pontjai alapján a következőképpen alakult a helyzet: A második félévben a 6 pártbizottsági ülésen 12 napiren­det tárgyaltunk meg, és a betervezett 13 vb-ülésből 12 ülésen a beterjesztendő 26 napirend helyett 23-at tárgyaltunk meg. A két napirend^többiétünk abból adódik, hogy a tagdíjfizetés helyzeté­ről szóló jelentést a vb az első félév végén kiegészités végett visszaadta a gazdasági osztálynak, mely augusztus lj5-án került újból beterjesztésre.

Next

/
Thumbnails
Contents