MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

21. ő. e. 1970. június 4. Együttes ülés a Somogy Megyei Tanáccsal (2-152. o.) - 1. A megyei pártbizottság feladatterve ifjúságpolitikai kérdésekben a központi bizottság 1970. február 18-19-i határozata alapján. Javaslat: 4-28 - Szóbeli kiegészítés: 29-34

19 -V N é m e t h Ferenc elvtárs összefoglalója: Kedves elvtársak! Ugy gondolom, hogy a megyei párt- és a KISZ bizottság együttes Ülésének eredményeképpen a jövőben még inten­zivebb lesz Somogyban az ifjúságpolitikával való foglalkozás, A Köz­ponti Bizottság ifjúságpolitikával foglalkozó határozatának megvalósí­tása nem kampányfeladat, hanem tudatos, tervszerű munkát igényel. Szikszai elvtárs idézte Aczél György elvtársat, aki kulcskérdésként jelölte meg az ifjúságpolitikát. Ez a munka csak akkor lesz eredmé­nyes, akkor tudjuk társadalmi üggyé tenni az ifjúságpolitikát, ha a párt általános politikája szerves részeként kezeljük. Nem először és nem utoljára foglalkozik a Központi Bizottság és a megyei pártbizottság az ifjúság problémáival. Munkánk szerves része az ifjúsággal való mindenkori törö'dés. A probléma áttekintésének alap­vető oka azonban az, hogy ma már a szocialista fejlődésünk maga­sabb fokára léptünk, és nagyon lényeges számunkra, hogy ifjúságunk­nak Ö. nevelése, akiknek a vállán nyugszik a jelen, de különösen a jövő, szocialista szellemben valósul-e meg. Véleményem szerint minden okunk megvan az optimizmusra, mert az ifjúságunkra, a jelen és a jövő ifjúságára - azok zömére - lehet tá­maszkodni. Az ifjúság minden korban konstruktív erő volt. Igaz, és ez az ifjúság lendületéből fakad, hogy a téveszmék érdekében is fel lehet használni őket. Ennek ellenére nem túlzás és onámitás, ha azt mondjuk, hogy a magyar ifjúság már korábban, még a felszabadulás előtt - különösen annak a pozitivabb, haladóbb rétege - a munkás, értelmiségi és diákifjúság - magáévá tette a szocializmus eszméit. Ezt bizonyítja a történelem. A szocializmus 25 évének eredményei le­hetővé tették, hogy még jobban tudatosítsuk ezt az eszmét és most már az arra érett munkás, értelmiségi fiatalokat képességüknek meg­felelően mind jobban vonjuk be a vezetésbe is. Azt hiszem, hogy eze: a területen van a legtöbb pótolni valónk. 1945-től 1950-ig a 18-25 éves fiatalemberek többsége bebizonyította a politikai érette égét és vállalt kisebb, nagyobb, könyebb, nehezebb funkciókat. Rá volt utalva nagyon sok ember, hogy amit a múlt nem adott meg neki, azt keserves munkával pótolni tudja és igy vezetővé érett. Ennél előnyösebb helyzetben van a mád generáció, rnert teljesen kiképezve kerülhet az életbe és a vezető funkciókba is. Henger elvtársnő egy mondata megragadott. Megismétlem. - a marcali járás egy könyvelőt sem fogad a í,larcaliban végzettek közül. Ez hely­telen felfogás. iVü húzódhat meg emögött, és általában a szakemberel­látottságunk kielégitetlensége mögött? Véleményem szerint valószínű a múltból, ebből a félfeudális Somogyból örökölt vaskos konzervativizmus amelyet nem egyszer kommunisták és nem kommunista haladó emberek is tudatosan vagy tucatlanul képviselnek és elfogadnak. Néhány évvel ezelőtt volt a kaposvári közgazdasági technikumnak a fennállása 5o, évfordulóján, hogy a helyzet kellő ismerete nélkül elmondtam, hogy tárl karokkal várják a képzett könyvelőket a somogyi tsz-ek. Ott mondták el, hogy nem egészen igy van, mert az itt végzettek közül akkor csali tizenkettőt fogadtak. Azóta eltolt néhány év és változatlanul kisért bennünket a jelen problémáinak a meg nem értése. Helytelen dolog szembeállítani a régi, 8-10 éve dolgozó, 8 általánost végzett könyve­lőket a most oklevelet szerzettekkel - ahogy ezt ma sokhelyütt teszik. Szerintem azoknak, akik 15 éve vagy 20 éve 8 általánossal és képe­sített könyvelői oklevéllel jól dolgoznak, ki kell egészíteniük egymást a középiskolát és egyetemet végzettekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents