MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

21. ő. e. 1970. június 4. Együttes ülés a Somogy Megyei Tanáccsal (2-152. o.) - 1. A megyei pártbizottság feladatterve ifjúságpolitikai kérdésekben a központi bizottság 1970. február 18-19-i határozata alapján. Javaslat: 4-28 - Szóbeli kiegészítés: 29-34

20 /úrra kérném én a fiatalokat, a KISZ bizottságot, a pártszervezeteket, hogy ne egymás ellen dolgozzunk, hanem következetesen biztosítsunk helyet a mezőgazdaságban és mindenütt másutt ezeknek a fiataloknak, akik érettek és alkalmasak a munkára. A jelentés véleményem szerint nagyon jól emeli ki sajátos helyzetün­ket, hogy néhány év alatt megduplázódott a munkások száma, és ebből kb, 18 ezer a fiatalkorú munkások száma, Sz kb. annyi mint hat évvel ezelőtt az összes munkások száma volt Somogy megyében. Jobban kel­lene tudatosítani körükben az ifjúmunkások szerepét. Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, éppen ezért kellene jobban elmélyíteni tudatukban a társadalmi szerepüket, jelentőségű ket, a személyes felelősségüket. Köztudott, hogy Somogy megyéből több évtizeden keresztül nagyfokú volt az elvándorlás. Ma már sikerült ezt a kedvezőtlen folyamatot meg­állítani, de hatása még érződik. A megye korösszetétele nagyon rosz­szul alakult. Az országnak a legritkábban lakott területe Somogy. Már O v_J ....3«/ ' megteremtettük az alapjait annak, hogy a Somogyban született, itt élő és dolgozó emberek képzettségüknek megfelelően munkához jussanak. Ha az ifjúságban tudatosodik a felelősség a jelenük és a jövőjük iránt, akkor véleményünk szerint még gyorsabb ütemben tudjuk megteremteni annak a feltételét, hogy a somogyi fiatalok többsége szülőhazájában megtalálja élete célját, A legjobbak különböző főiskolákra, egyetemek­re jutnak és - ez szintén nagy öröm számunkra - egyrészük ott is marad. Ez is társadalmi érdek, de amellett tegyünk meg mindent azért, hogy a Somogyból elszármazott fiatalok többsége kerüljön vissza. Biz­tosítsunk nekik megfelelő egzisztenciát. Ezt tudatosítani kell a fiatalok között is, hogy ne menjenek el az ország más vidékére, hiszen itt részben megvannak, részben pedig velük együtt megteremtődnek a fel­tételei annak, hogy boldoguljanak, ki tudjanak bcntakozni. Az élve születések száma Somogyban a legalacsonyabb. Szerintem ha megfelelő perspektívát tudunk az iparban, az értelmiségi körökben, a mezőgazdaságban teremteni a fiuknak és lányoknak, akkor előbb vagy utóbb megváltozik ez a kedvezőtlen tendencia. Kedves elvtársak! Befejezésül következik a határozathozatal. Javaslom a megyei pártbizottságnak, a KISZ bizottságnak, hogy jóváhagyólag fogadjuk el a végrehajtó bizottság előterjesztését és Szikszói elvtárs szóbeli kiegészítő jelentését azzal, hogy a közérdekű javaslatokkal, melyek a felszólalások során elhangzottak, a végleges szöveget egé­szítsük ki. Ezzel javaslom megbízni Szikszói László, Stier Sándor elvtársakat, melyet Szigeti István elvtárs hagyjon jóvá. Javaslom továbbá a tisztelt elvtársaknak, hogy a megyei pártbizottság mellett dolgozó ifjúsági munkabizottság titkárára és tagjaira vonatkozó ja vaslatot fogadja el. >\ K3 határozata értelmében kell ezt a bizottságot működtetni, megválasztani, -K bizottság munkájában ifjúsági ügyekkel fog­lalkozó munkások, parasztok, értelmiségiek vesznek részt és mint ta­nácsadó testület a megyei pártbizottság mellett működik. /. megyei pártbizottság és KISZ bizottság r'émeth Ferenc elvtárs össze foglalójával egyetértett, az ifjúsági munkabizottságra vonatkozó előtérj esz test elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents