MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

20. ő. e. 1970. március 2. (76-133. o.) - 1. A pártszervezetek tömegpolitikai, ideológiai és kulturális munkájának tapasztalatai a IX. kongresszus határozatai tükrében. Jelentés: 78-94 - Szóbeli kiegészítés: 95-101

/,Ub &Jh is. Szeretnék egy dolgot leszögezni. Amikor az üzemi demokrácia fej­lesztéséről, szélesítéséről van szó, véleményemszerint ne keressünk minden körülmények között új formákat. A bevált gyakorlatot kell foly­tatnunk és annak tartalmát kell növelnünk. A műszaki konferenciákon, ha megfelelőképpen előkészítjük és azt a gazdasági vezetők a helyi problémák felvetésére használják fel, akkor eleget tehetünk annak,hogy a saját intézkedéseinknek jobb propagálói legyünk, A műszaki konfe­renciákon, a termelési tanácskozásokon elhangzott bírálatokra, javasla­tokra föltétlenül válaszolni kell. Akár meg tudjuk oldani, akár nem, vá­laszolni kell és nagyon jó dolog az, hogy a következő alkalommal visz­szatérnek az előadók azokra a kérdésekre, amit a dolgozók fölvetettek. Véleményem szerint az üzemi demokrácia fejlesztését szolgálja a havi értékeléseknek szélesebb körű megszervezése, osztályvezetőkkel, párt­alapszervezeti titkárokkal, szakszervezeti titkárokkal közösen. Jó tapasz­talataink vannak ezekkel kapcsolatban. Nagyon jó dolog az irásos agitácic is ezen a területen, A jelenlegi anyag alapján előre tudunk lépni a népmüvelés területén is, a tudatformálás területén is, mert ez a továbbfejlődés egyik kulcskérdése, ezen munkálkodni mindenegyes párttagnak kötelessége, Dr, Várkonyi Imre elvtárs: Tisztelt pártbizottság! Felszólalásomat azzal kezdeném, hogy az előter­jesztést nagyon jónak tartom. Értéke a jelentésnek, hogy a megyében végbemenő fejlődés problémáit nagyon bátran, világosan és igen szóki­mondó módon tárja föl. Helyesen állapítja meg mindezek alapján a fejlő­dés tendenciáit és jó következtetéseket von le a jövő, a gyakorlat szá­mára. Éppen ezért a jelentésben foglalt megállapítások csaknem mindegyi­kével maradéktalanul egyetértek. Amire megjegyzésem van, arra majd a hozzászólásomban kitérek. Az előterjesztés természetesen nem vállalkozhatott arra, hogy részlete­sebben, elemzőbb módon foglalkozzon a kulturális kérdésekkel, éppen ezért a megállapításokra szorítkozik csupán. Tény az, hogy alapszerve­zeti szinten jelentősebb a tömegpoliükai és az ideológiai munka és a kul­turális életnek az irányítása is inkább a felsőbb pártszervek, a járási és a megyei pártbizottság és végrehajtó bizottság részéről történik. Ugy vélem azonban, hogy a vita során nem árt, ha egy-két kérdésre én is kitérek a közművelődés területét érintve. Véleményem szerint egy bi­zonyos megtorpanásnak vagyunk tanúi, és nem Somogy megyében csu­pán, hanem országos jelentőségű. Népünk műveltségi szintje a felszaba­dulás óta igen jelentősen emelkedett. Ennek egyenes várható következmé­nye az lenne, hogy nő az emberekben az önmüvelési igény, jelentősen megváltozik az izlés, A helyzet azonban azt mutatja, hogy ezek a követ­keztetések nem váltak be»maradéktalanul» Az egyes emberek aktív önmű­velése csökkenő tendenciájú, és az öntevékenység sem minden esetben pozitív irányú, kivéve talán az utóbbi egy-két esztendőben a művészeti vonalat. Megállapításom szerint terjedt a kispolgári kényelmesség az emberekben. Ennek természetesen nagyon sok oka lehet. Egyrészt az anyagiasság, ­olyan szemlélet, hogy ingyen nem csinálunk semmit, és ez nemcsak a gazdasági vonalon dolgozókra érvényes, hanem kezd átterjedni az élet más területeire is. A másik pedig az, hogy nagyon sok alkalma van az embereknek a passzív művelődésre. Ez persze nem mindig ártalmas do-

Next

/
Thumbnails
Contents