MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962

8. ő. e. 1962. július 27. (52-122. o.) - 1. A gyenge termelőszövetkezetek gazdasági és politikai helyzete. Jelentés: 54-75 - Szóbeli kiegészítés: 76-79 - Határozat: 76-79

£5 RLné. - 10 ­Szerintem mindenki tesz egy kicsit. De ha megtudnánk valósitaniy hogy egy-egy gyenge termelőszövetkezet patronálását - és nemcsak papirforma szerint - hanem valóságban is, egy - egy tömegszervezet vagy vállalat vállalná, - akkor egy kis lépéssel előre tudnánk menni. A beszámolóval egyetértek, a határozati javaslatokat el­fogadom. Szigeti István elvtárs: Kedves Elvtársak ! Engedjék meg, hogy a két végrehajtó bizottság együttes előterjesztését, melyben a gyenge tsz-ek hibáit stb. kivanják előterjeszteni, párszóval én is el­mondjam a véleményemet. A ítyenge tsz-ek megerősitése terén éétünk el eredményeket. Természetes ezzel nem az kivánom mondani, hogy a gyenge termelőszövetkezetek megerősítésé­ben további feladataink nincsennek, de vannak eredményeink, melyek biztatnak bennünket, hogy végeztünk munkát ezen a téren is. Egy évvel ezelőtt is még előfordult, hogy nem takarították be a szénát, nem kapálták meg a kukoricát stb. ma már ezen a területen nagy előrehaladás mutatkozik. Most megalapozottabbak a munka feltételek. Gyenge termelőszövet­kezetek alatt lehet érteni, illetve elbirálni a szövetkeze­teket gazdasági eredményei alapján. Vannak olyan termelő­szövetkezetek amelyek aránylag gól működnek és mégis a gyenge termelőszövetkezetek köze kell sorolnunk. *annak olyan szövetkezetek amelyekről tavaly még ugy beszéltünk, hogy közepes eredménnyel működnek, ma pedig a gyenge ter­melőszövetkezetek közé soroljuk. Ha elvonjuk figyelmünket a jó termelőszövetkezetekről azok is elgyengülhetnek. Nem lehet megfeledkezni és elhanyagolni a jó szövetkezeteket sem, A orvenge termelőszövetkezeteket is két csoportra lehet osz­tani. 1./ Tőlünk közvetlenül függő termelőszövetkezetek, gyenge a vezetés, a pártszervezet munkája stb. 2./ Vannak objektiv nehézségek,'természeti adottságokból gyenge termelőszövetkezetek. Az együttes előterjesztés a politikai munkával keveset fog­lalkozik. Tekintve, hogy a Párt Végrehajtó Bizottság tavaly októberben foglalkozott a megszilárdítás és megerősités kér­désével ugy gondolom, hogy azért nem kivan most részletesen foglalkozni ezzel a kérdéssel. Javaslom: hogy a megyei Pártbizottság hivja fel az alsóbb pártszervezetek figyelmét, a politikai munka megerősítésére. Párt vezetők vezessenek partoktatást, tartsanak előadásokat, vonják be őket a politikai, kulturális nevelő munkába. Nem voltak az eddigi intézkedések sem hiába valók munkánkban. Tóth Tibor elvtárs: Kedves Elvtársak ! A segesdi termelőszövetkezetet ugy leh$t jellemezni politikai és kulturális vonatkozásban egyaránt, hogy egy abszolút sötét hely^ hogy miért arra majd ráfogok térni. 4.ooo főnél nagyobb létszámú község. Két termelő­szövetkezet működik. Sajnos nagyon klerikális befolyású kö-­zség, bizonyára tudják az elvtársak is, hogy búcsújáró hely.

Next

/
Thumbnails
Contents