MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962

8. ő. e. 1962. július 27. (52-122. o.) - 1. A gyenge termelőszövetkezetek gazdasági és politikai helyzete. Jelentés: 54-75 - Szóbeli kiegészítés: 76-79 - Határozat: 76-79

- 11 ­A nagyatádi járás vezetői azt állítják, hogy ennek a termelő­szövetkezetnek nagyon jó adottságai vannak, de én ez állitás­sal vitába szállok. A felsősegesdi termelőszövetkezetnek 739 tagja van, az persze már másik kérdés, hogy ebből ténylegesen hány fő dolgozik. Hogy miért nem dolgoznak rendszeresen a tagok, ennek a vezetőség is oka. Nem tudom, hogy induláskor hogyan választották meg a vezetőséget, pl. a főkönyvelő pénz­táros volt az állami gazdaságban, rossz a bizonylati fegye­lem. A főagronómus nem volt hajlandó az emberekkel szóba állni többszöri figyelmeztetés ellenére sem ? persze igy aztán 9 hónapi munkája után menesztve lett. 1961 évben a 739 tagból 233 fő dolgozott rendszeresen. Az idén harmadosból adtuk ki a kukoricát, mert a tsz tagok elmennek az állami gazdaságba dolgozni 6o.- 7o.-Pt. napi bérért. Nem volt istálló, loo te­hén 32 istállóba volt elhelyezve, most készült el a loo férő­helyes itállónk. A tervezett 732 kh. kukoricából 4o7 kh. tud­tunk elvetni. Tavaly 22 asszonyt értünk tetten kukorica lopá­son. A kombájnok nagyon rosszul dolgoztak, sok szemet elszór­tak. A pártszervezetnél is ázsiai állapotok uralkodnak. Tavaly még én elvoltam utazva Szovjetunióba addig a községi párttit­kár eladott a tsz tulajdonát képező sertésekből 1 db. loo kg-ost és a pénzt ő vette fel saját hasznára. 19 párttagunk volt, jelenleg lo-en vagyunk, á 739 tagnak 7o8 kh. zárt kert­je van, ebből jo pár emoernek iooo O-on reluli terület. Szak­vezetők terén fluktuáció mutatkozik, 5* agronomusunk van, a jelenlegi aoigozik, csak nem akar leszállni a lóról, nem tud az emoerekkei Panni. Egy évig nem volt főkönyvelőnk, most aki volt az is elMment, most hirdetjük az'ujsághan, hogy Keresünk. 11 vezetőségi tagunk van a 19 helyett, A sertésekkel múlt év áprilisa óta tápot etettünk. Igen jó eredményeink vannak, ugy nézz ki, hopy 25o db-al többet tudunk leadni terven felül. 7.- Ft. munkaegységet tudtunk ezideig havonta fizetni. 49 %-os a féléves áruértékesitési tervünkarfc. Kaptunk két uj Beloruszt,'a Zetort még nem kaptuk meg, jelenle§ a beloruszokkal vontatunk. Egyetlen szerv akire panaszkodni lehet a gépállomás. Cséplő­gépet akartunk vásárolni a tavasszal, a mernyei gépállomástól tudtunk is volna szerezni, de Nagy Árpád elvtárs nem járult hozzá, hogy cséplőgépet üzemeltessünk. A segitség-adással kap­csolatban szeretném a ferményforgalmi V. -ot kiemelni, takar­mány hiányban szenvedtünk, de az elvtársak minden esetben rendelkezésünkre álltak és kisegítettek bennünket, most vissza tudjuk adni nékik, mivel több árpánk termett mint amire szá­mit ottunk, igaz a kukoricánk az meg gyengébb lesz. Az erdészet­nél 8o'KISZ fiatal dolgozik, elvonják a fiatal munkaerőket tőlünk. Üsző nevelő telepet kivánunk létesíteni, 66 negatív üszőnk van, leválasztás előtt van 47 üsző borjúnk. 13o sertést ir elő a 44/B rendelet, 129 van jelenleg és 3o kocánk, lo3 anyakocánk leellett, 73-tól 573 db. malacot választottunk le» Kilábolnánk a bajból, ha 4o db. lovat tudnánk likvidálni. Szeretnénk a segesdi gépállomás területét megkapni, hiszen egyetlen brigád működik ott; de Nagy Árpád elvtárs ehhez a kérésünkhöz sem járni hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents