MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. március 10. (2-57. o.) - 3. A burgonya- és gyümölcstermelésre vonatkozó megyei pártbizottsági határozat végrehajtásának helyzete a barcsi járás területén. Szóbeli beszámoló: 25-30
^W1 ^ A megoldást véleményem szerint, - ami fcár is elősegítené a munka termelékenységének lehetőségét, a megadott üzemi adottságokkal, - az lenne, hogy a már meglévő és jelenleg még kötött tartásban lévő istálókat olyan formában lehetne üzemeltetni, melyek ihetővé tennék egytöme^-ben nagyobb állatlétszám tartását és a munka termelékenységét is elősegítenék. Lehetővé válna, hogy viszonylag kevés beruházással a tehenek elhelyezését megtudnánk oldani és lehetővé válna a munkák gépesítése is. Á tartással kapcsolatosan. Ezzel is egyet értek, amit Szikszai elvtárs mondott. Azonban nem jelentkezik eléggé olyan igény, hogy 50-100 férőhelyes istálókat lehetőleg egyhelyen építeni. Nagyban akadályozza az állattartást az a tény, hogy a férőhelyek nagyon széjjel vannaS: és jó lenne felfigyelni erre is. Egyetlehet érteni továbbá azzal is, hogy ha megépítünk egy istálót valamelyik termelőszövetkezetben, akkor nem épitünk, vagy csak nagyon-nagyon kevés helyen, - ellető istálót, borjunevelöt. De beszélünk arról, hogy meg kellene oldani az -itatásos borjunevelés problémáját, lipedig ha ezt igy elvként kimondjuk, akkor ilyen vonat)zásban nagyon és jobban szorgalmazni kell az építési problémát is. A másik kérdés,amiről szólni szeretnék, ozikszai elvtárs által felvetett fajta kérdés a Kaposvár-i járásban. Én ugy értettem, hogy Szikszai elvtárs ugy mondta, hogy a Kaposvölgye községeiben a szimentáli marhát, - a járás többi részén a magyar-tarka fajtát kívánják szaporítani. Azt is emiitette Szikszai elvtárs, hogy a szimentáli feljavítása érdekében import állatokra is lenne szükség. Véleményem szerint az erősen szimentalizált magyar-tarka fajta jelen pillanatban kielégíti azokat az igényeket, melyeket jelenleg termelőszövetkezeteink tej, hus termelésével kapcsolatosan feltudnánk állítani. De ehhez egykét dolgot végrekell hajtani. A magyar-tarka tejtermelését véleményem szerint fel lehetne emelni több, mint ezer literre. A szimentáli marha nagyobb élősulyu marha. Termeié se igen drága azért, mert a létfenntartó, a szükséges takarmánya igen sok, A harmadik, amiért igen drágán tex'mel a magyar-tarka marha, hogy jó kondíció tartó és inkább csökkenti a tejteríuelést, de a kondícióját megtartja. Véleményem szerint az lenne a járható ut, hogy olyan typust kellene icLalakitani, mely egyrészt az dcsóbb tejtermelést tenné lehetővé, másrészt megfelelne azoknak a követelményeknek, mely két-három év múlva a megfelelő gépesítést tudná megoldani.