MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. március 10. (2-57. o.) - 3. A burgonya- és gyümölcstermelésre vonatkozó megyei pártbizottsági határozat végrehajtásának helyzete a barcsi járás területén. Szóbeli beszámoló: 25-30
ennek a kérdésnek a másik oldalát felvetni, - a termelés kérdését. Szikszai elvtárs emiitette, hogy szarvasmarha felvásárlási tervünket 77, sertés tervünket 74 /i-ra telj esitettük. Ez uj gondolatot, uj feladatot vet fel a jelenlegi időszakban. Az egyéni paraszti gazdaságok időszakában az álkttenyésztés, az állattartás jobban összhangban volt az állati árutermeléssel. Termelőszövetkezeteink ebben az átmeneti időszakban ezt a gazdálkodási viszonyt nem tudják fenntartani és a legtöbb esetben azért jelentkezik lemaradás. Szikszai elvtárs emiitette, hogy 4-5 termelőszövetkezetben a hizlalás, a tenyésztés megfelelő, mert megfelelő szakemberek vannak. Azonban ez 4-5 termelőszövetkezetnél van. Ezeknél a termelőszövetkezeteknél csak az állatállománynak csak kis része van elhelyezve, mely a járás állattenyésztését adja. A szükséges férőhelyek megteremtésénél tul feltétlen szükséges lenne az állattenyésztési szakemberek továbbképzése. A szövetkezetek átalakulásával, a vidékre került szakeffi.berek szakképzettségét illetően döntően a mezőgazdasági termeléshez értenek, kevés tapasztalatuk van az állattenyésztésben. A kisüzemben megfeleltek a követelménynek, azonban a nagyüzemi állattenyésztéshez nincs elég ereje és szaképzettsége. Ezért javaslom, hogy az egyetemi és technikumi szakember ellátáson kivül a megye foglalkozzon azzal a kérdéssel, hogy hasonlóan a tsz elnöki képzéshez, - az állattenyésztő brigádvezetők szakmai képzését tudjuk megoldani, A férőhelyek bővítése megoldható feladat a mi járásunk területén. Ugyancsak növelni lehet a takarmányterületet, mert megvannak a megfelelő szakembereink, mezőgazdászaink, akik ezen a vonalon dolgoznak. Az állategészségügyi munkát kell javítani, Nincsenek megfelelően ezen a vonalon szakembereink, akik dolgozni tudnának. A zárszámadások alkalmával figyeltünk fel erre a kérdésre. Járásunkban a Somogyszil-i mezőgazdász a legjobb, s mégis a szarvasmarha és tehénállomány még itt sem jövedelmez és még itt is állattartás és nem tenyésztés van. Hasonló a helyzet a többi szövetkezetnél is. Bzért feltétlen javaslom a tanfolyam létrehozását. A fiatal parasztemberek szívesen mennek el ilyen tanfolyamokra és kellő alapossággal ki lehet képezni az állattenyésztés különböző ágazatára.