MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961

7. ő. e. 1961. október 24-25. (107-269. o.) - 1. Az új ötéves terv irányelvei és az ebből adódó feladatok. Beszámoló: 110-140 - Szóbeli kiegészítés: 141-162

agy Árpád a GépállomáBofc megyei igazgatö.ia : t55r jhlj ^ Nagy Árpád a GépállomáBOk megyei igazgatö.ia : ^^^^^^^^^^^^B A Megyei Pártbizottság által előterjesztett javaslatokkal egyetértek, azonban véleményem szerint a mezőgazdaság szakosításával kapcsolatban kicsit többet kellett volna foglalkozni. Ezen a területen még^komoly problémák vannak és igen sok termelőszövetkezetnél élesen vetődik ^ fel, a szakosítás lehetőségét nem veszik figyelembe, hanem ugyanolyan ^^ tervet kapnak, mint azok a szövetkezetek, ahol mindenfajta növényt megtudnak termelni. Mint megyei tanácstagnak olyan községei vannak, melyek távolesnek a kövesuttól - Lulla-Torvaj-Sérsekszöllős - ezeken a helyeken kevésbé látják azokat a bajokat, amelyekkel ott küzdenek,^ Ök is 24o Pt.-ot kapnak Iq búzáért, mint egy sikterületen fekvő S szövetkezet. "Viszont Gk a kukoricát és búzát sokkal nehezebb körül- H menyek közöt t tudják csak megtermelni. H L Javaslom, hogy a határozati javaslat zselicségre vonatkozó gépesité- 1 I sét kikellene egészíteni azzal, hogy azokon a területeken is megkell j I oldani a gépesítést, ahol még igen nagy nehézségekkel küzdenek, hogyJ I ök is olcsóbban tudják előállitani termékeiket. Ezeken a helyeken a ^ [ többletköltségeket az állam viseli, de a szövetkezetet ha gépesité 1 ^_ jük akkor minden költség őket terheli. Ezeken a dombos helyeken a ^d ^^ gyakorlat azt mutatja, hogy egy irc^nyszántás 82 Pt.-al többe kerül,^B tehát 1 kh. teinilet elvetését ennyivel megdrágirtja. Ugyanezeken a ^^ helyeken a gyalograunka is sokkal többe kerül. Éppen ezért helyes- ] nek tartanám, ha ezeken a területeken a juhtenyésztést és a g^'-ümölc s-l termesztéct helyeztiék inkább előtérbe, hogy ezekje az emberek is meg- 1 találnák ott a számításukat, ^A A javaslatba szereplő mélyszántás jelentőségével nagyoh egjetértek.B Itt van pl. a mernyei tsz példája, ahol 2o kh-on 32 cm -es mélyszán-1 tást végeztek, s itt a burgonya átlagtermése a kedvezőtlen időjárás J ellenére is 32 q volt. Ugyanolyan minőségű területen 21 cm-es szán- B tással csak 61 q-s átlagtermést értek el. De hasonló példát lehetne H elmondani Szentgáloskér esetében is, ahol a 32 cm-es mélyszántás sal H 16 q-s gabonaátlagot értek el. A többi példák is azt mutatják, hogy H ahol elvégeztük a nyári mélyszántást, ott a másodvetések is jobbak ; H lettek. Nagyon egyetértek azzal a javaslattal, hogy az elkövetke- T zendő időben a szántóterület 5o-6o %-éji ezt a mélyszántást elkeli vé-J gezni, mett^nagyon kifizetődik az a ráfordítás amivel többe kerül ezB a mélyszántás. ^^H Az öntözéssel kapcsolatban engem bizott meg annak idején a Megyei ^| Tanács VB, hogy ezt a kérdést oldjuk meg. Csináltunk egy csőkutat ^| Bolhó községben, s ugy néz ki hogy elég sokba kerül s percenként H l6o 1 Tjizet ad. Ez a megoldás kifizetődő, mert csak a cső és szimat- H tyu kerül pénzbe, s ez a rendszer azon a területen jól bevált. Még I nincsenek tapasztalataink, hogy a Balatonnál ezt milyen mélységben H találjuk meg, azonban ezt a munkát a megye területén tovább folytat- H juk, hogy a Megyei Tanács ás a Pártbizottság ide vonatkozó határoza-H tát végreáiudjuk hajtani. H Szó^volt ma arról, hogy a vetést november 15-ig be kell fejezni. Szá­mitásunk szerint ugy néz ki a helyzet, hogy a meglévő technikai fel­készültség mellett biztosítani tudjuk, hogy fenti időre a vetést 90-95 ^-ig be tudjuk fejezni. Helyesnek tartom a határozati javaslat azon pontját - és ezt alá kel­lene ^huzni - hogy a termelőszövetkezeteket kötelezzék a gépek karban­tartásának elvégeztetésére. Jelenleg az a helyzet, hogy a gépállomá­sok műhelyei tele vannak javításra váró gépekkel, mivel a szükséges H —-^— I

Next

/
Thumbnails
Contents