MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1989

8. ő. e. 1989. április 15. (2-202. o.) - 1. Vita az MSZMP XIV. kongresszusáig szóló megyei politikai feladatokról. Javaslat: 91-104 - Állásfoglalás: 155-164

5 - a pártnak és a kormánynak fő feladata lenne a gazdasági válságból kivezető ut ki­dolgozása és végrehajtása, ebből részt vállalnánk és támogatnánk, de a nap, mint nap tapasztalható kapkodással nem tudunk azonosulni, - nagyon helytelenítjük azt a gyakorlatot, hogy egyes vállalati vezetők "milliók­hoz jutnak nyereség és prémium cimén, a munkásoknak pedig alig jut valami, - az a véleményünk, hogy az MSZMP-nek jelenleg nincs megfelelő sem rövid, sem hosszu­távu belpolitikai porogramja, - az országos pártértekezlet után a PB magára hagyta az alapszervezeteket, pedig a felülről jövő információkra nagy szükségünk lenne, - véleményünk szerint szükség lenne országos pártértekezlet, vagy rendkivüli kong­resszus összehívására, - nagy jelentőségű, vagy fontos feladat esetén szükséges a lakóterületen is dol­gozni, de a munkahelyekről nem szabad a pártnak kivonulni, mert ezzel sok becsü­letes tagot elvesztenénk. Külpolitikai vonatkozású megjegyzésünk: - túlzottnak tartjuk a "nyugati" orientálás és a "kelettől" távolodás mértékét, mivel a megoldást nem szabad csak a nyugattól várni, - a NATO erőpoziciós megnyilatkozásaival szemben a Varsói Szerződés egyoldalú csökkentésével csak bizonyos határig értünk egyet. A XIV. kongresszusig terjedő időszakra megfogalmazott feladatokkal, valamint a KB-nak tett ajánlásokkal egyetértek. RICHTER SÁNDORNÉ SMPI. munkatársa Oktatásügyünk sajátos gondját megyénk aprófalvas településszerkezetéből és az el­térő természeti adottságokból fakadó fejlődési differenciák képezik. Településeink 35-40 százalékában nincs óvoda és általános iskola. Ugyanakkor országos viszonylat­ban is az elsők közé tartozunk a kislétszámu óvodák és az osztatlan kisiskolák szá­mát tekintve, és számuk még az oktatási törvény és a helyi lehetőségek által biz­tosított feltételek függvényében szaporodni fog. A települések közötti fejlődési differencia viszont nagyban befolyásolja az intéz­mények fejlesztését, költségvetését, működési szinvonalat. Az intézmények ugyan alapvető taneszközökkel ellátottak, az egy tanulócsoportra jutó kiadás 9,5 száza­lékkal meghaladja az országos átlagot. Ugyanakkor az intézménytípusok között nő a különbség, és egy településen belül is nagy eltéréseket mutatnak az egy tanuló­csoportra forditott összegek. Ezek a különbségek sajnos nem fognak csökkenni, mi­vel Magyarországon nem normativák határozzák meg az intézmények működési feltéte­leit, hanem egy többlépcsőben lefolytatott alku eredménye. Az alku kimenetele pe­dig attól függ, hogy: - a résztvevők milyen szemléletet és erőt képviselnek, - a fenntartó tanácsok anyagi kondiciója milyen, a helyi termelőszövetkezetek mennyire életképesek; - a költségvetésben nagy hányadot képviselő oktatási kiadások a költségvetés általános csökkentése folytán milyen mérvű csorbitást szenvednek. így: - magas a bejáró tanulók aránya, ami neheziti az optimális napirend, órarend kialakítását, a gazdaságos munkamegosztás megvalósítását.

Next

/
Thumbnails
Contents