MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1980

6. ő. e. 1980. március 8-9. (2-301. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 6-19

29 Ahhoz, hogy az értelmiség hatékonyan fejtse ki műveltség­formáló tevékenységét és korszerű ismereteket nyújtson, szükséges, hogy maga is rendelkezzen ezekkel az ismeretek­kel, szüksége van az állandó továbbképzésre, saját ismere­teinek fejlesztésére. Ugyanakkor a műveltséget ma szerves egységben kell értelmezni, a saját tudományon tul más szak­tudományokra is szükséges az áttekintés* Ehhez kivánatos lenne a különböző értelmiségi rétegeknek a mainál intenzi­vebb kapcsolata, az értelmiségi fórumok, konferenciák, ta­lálkozok összhatásának fokozása. A szocialista épitőmunka feladatai megoldásának elengedhe­tetlen feltétele és része a tudomány fejlesztése, eredménye­inek felhasználása. Pártunk kongresszusi állásfoglalásaiban és a különböző határozatokban mindenkor hangsúlyozta, hogy a tudománypolitika az általános politikánk szerves része. A tudomány legfőbb feladata, a szocialista épitós, a társa­dalmi gyakorlat szolgálata, a cselekvő közreműködés teendő­ink megfogalmazásában és megvalósításában. A párt igényli a tudomány fokozottabb részvételét a döntések megalapozásá­ban, feladataink megoldásában. Az elmúlt időszakban hazánkban érzékelhetően nőtt a tudomány társadalmi szerepe. Megyénkben is élénkebbé vált a tudomá­nyos élet, az előzőeknél több figyelem irányult a tudományos tevékenység fejlesztésére, föltételeinek javitására, és eredményeinek felhasználására. Közismerten eredményes tevé­kenység folyik megyénkben az agrártudományi kutatásokban. De szélesedett a társadalomtudományok kutatásának bázisa, ós élénkebb lett itt is a kutatói tevékenység. Ilyen munka fo­lyik megyénkben különböző intézményekben, az Oktatási Igaz­gatóságon és a két főiskolán. A felsőoktatási intézményekben az oktató-nevelő munka, a köz­életi-társadalmi tevékenység mellett az oktatók alapvető fel­adata közé tartozik a tudoraányos kutatómunka, a kísérlete­zés, az eredmények, a tapasztalatok összegezése és a publi­kációk formájában való közreadása. A tudománypolitikai irányelvek, az állami oktatás helyzeté­vel és fejlesztésével kapcsolatos határozatok a fejlett szo­cialista társadalom épitésének igényeiből kiindulva az al­kotó, tudományos gondolkodásra kész, marxista-leninista vi­lágnézetű szakemberek képzését jelölik meg a felsőoktatási intézmények fő feladatául.A fiatal szakemberek szakmai és ideológiai szemlélete, a tudomány iránti érdeklődése, igé­nyessége döntően az oktató-nevelő munka színvonalától függ. A főiskolák elsődleges feladata kétségtelenül a szinvonalas oktató-nevelő munka. De tudományos jellegű gondolkodásra ál­talában csak azok nevelhetnek, akik maguk is kutatnak, és közvetlen élményszerű tapasztalataik vannak az alkotó gondol­kodásban. A kutatás az oktatásnak állandó kontrollja.

Next

/
Thumbnails
Contents