MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1980
6. ő. e. 1980. március 8-9. (2-301. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 6-19
*JC 28 Ma már elfogadott és köztudott igazság, hogy a műveltség olyan tényezője az ember életének, amely lehetővé teszi az ember számára jelenének megértését és a jövő céljainak elérését. A műveltség iránya nálunk a szocialista gazdaságra, a szocialista politikára és a szocialista emberre mutat. Ha elősegiti a tökéletesedést, az előrelépést ezekben a szférákban, akkor a műveltség betölti társadalmi funkcióját. A kongresszusi irányelvek feladatként határozzák meg, hogy "Széles körben kell tudatositani a társadalmi-gazdasági és kulturális fejlődés egységét." Ebben a meghatározásban az tükröződik, hogy a kultúra, a műveltség közvetlenül kötődik a társadalom termelő tevékenységéhez, és közéleti-politikai gyakorlatához. A kultúrát ma már nem tekinthetjük kizárólag a fogyasztói szféra tartozékának, hanem látnunk kell a termelőtevékenység és a műveltség összetartozását, dialektikus kölcsönhatását. Mechan ikus, metafizikus az a felfogás, hogy előbb jól kell termelni, megfelelő életszinvonalat elérni, s ha már nincsenek ilyen gondjaink, a kultúrát is élvezhetjük, művelődhetünk. A kultúra, a művelődés nem egyszerűen élvezeti cikk, hanem a legfontosabb, legsürgetőbb társadalmi feladatok megoldásának egyik kulcsa, s egyben eredménye is. Társadalmi-gazdasági életünk továbbfejlesztésének kérdései, a szocialista életmód formálása, a fejlett szocialista társadalom épitése csak tudományos alapokon nyugvó társadalom-ismereteken, társadalmi-világnézeti rendszerezettségü műveltség birtokában lehetséges. Megfelelő műveltség nélkül a demokratikus közéleti aktivitás sem bontakozhat ki a szükséges módon. Tehát kapcsolnunk kell a kultúra, a művelődés problémáját a társadalmi-gazdasági, a politikai élet problémáihoz ugy, hogy közöttük kölcsönhatáson alapuló összefüggés legyen. Ebből adódik, hogy a művelődés központi feladata ma a problémaérzékenységben és a problémamegoldó képességben kifejeződő alkotó magatartás kialakítása. Kiemelt jelentősége van ebben az összefüggésben annak, hogy a felnövekvő nemzedékeket alkotó emberré, a fejlődést igénylővé és a vele járó küzdelmet, erőfeszitóst vállalókká kell alakitanunk. A korszerű általános műveltség elsajátítását illetően országosan, de megyei szinten is jelentkeznek sürgető feladatok. Közismertek a történeti-társadalmi, de a művészeti, irodalmi ismeretek szintjével kapcsolatos gondjaink. Nem eléggé megoldott a tudományos technikai forradalomhoz kapcsolódó alapismeretek hatékony terjesztése sem. Reméljük, hogy e téren segíteni fognak megyénkben a kedvezően alakuló objektiv feltételek, mint például az uj Ifjúsági Ház, s egyéb intézmények, melyek sorába nagyon beleillene egy régóta emlegetett csillagvizsgáló állomás megépitése is.