MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1962

2. ő. e. 1962. október 27. (2-145. o.) - 2. A revíziós bizottság beszámolója a végzett munkáról. Beszámoló: 69-77

- Ho _ 'iui kaja által elért eredményeket. Elsősorban a népgazdaság gaz­daságpolitikai és kulturális vonatkozásban. Ugyanakkor azt is értékelni kell, hogy az eredmények mellett nem maradtak el a hibák korholása és azok felfedése, ami szerintem helyes volt annál is inkább, mert olyan jól nem dolgozhatunk, hogy a hibá­ink mellett elmehetnénk különösen akkor, amikor néhány konkrét kérdést Németh elvtárs is felvetett. Én a Központi Bizottság augusztus 14-18.-i határozatából a személyi kultuszra vonatkozó egyes kérdéseket szeretném meg ­emliteni. A személyi kultuszból fakadó bűnök és törvénytelen­ségek azért következhettek be a Rákosi időszak alatt, mert megsértették a lenini normákat, felrúgták azokat a kollektív biztonsági együttműködési szabályokat, amelyekkel meg lehetett volna akadályozni a törvénytelenségeket. A kiküldött bizott -. ság törvénytelenséget állapitott meg. Rákosiék a törvénytelen­ségeket kiagyalták és végrehajtották. Nem igaz az az állitás, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának akkori vezetője Sztálin felelős azért a bűnökért, amelyet Magyarországon Rákosiék el­követtek. A bizottság megállapította, hogy amikor Rajk elvtárs ellen megindították az eljárást, nem igaz, hogy Moszkvából kap­tak rá utasitást, hanem Rákosiék kitervezték, - Gerő, Parkas és a többiek. Igaz, hogy elvitték a Szovjetunióba bemutatni, de azt mondták, hogy minden ország maga köteles az ellenséget felfedni és erre a Szovjetunióból semmiféle utasitást Rákosi­nak nem adtak. Kitalálták, hogy a belső ellenséget legjobban ugy lehetne eltüntetni, hogy ha egy ilyen konszepciós pert kita ­Iáinak. Ugy kezdődött, hogy a Jugoszláv határhoz nem messze egy szőllősterületen több fényképfelvételt készitettek kunyhók­ról és egyikben megállapodtak, hogy az lesz a találka-hely, ahol Rajk és a jugoszláv Rankovics találkoztak. Az egyetlen tanú, a kunyhó tulajdonosa volt, az ő kényszeríté­sük alapján. Ez nem felelt meg a valóságnak. Ezt a nőt kb. egy hónap múlva kegyetlenül megkinozták és agyonlőtték. így kez ­dődétfek meg azután a nemzetközi perek. Sajnos azt is meg kell mondani, hogy nemzetközi vonatkozásban bűnösek Rákosiék, mert Rajk elvtárs által nem mondott, hanem rákényszeritett vallomásá­ból jutott el Csehszlovákiába^, Jugoszláviába, Bulgáriába, aki­ket a kényszer vallatás köaBtkeztében meg kellett nevezni, így kezdődtek meg az európai demokratikus országokban is azok a törvénytelenségek, amelyeket elkövettek. így jártunk el a többi elvtársakkal, katonatisztekkel. Kádár elvtárssal, a szo­ciáldemokrata párt egyes tagjaival szörnyű kínzások közepette. Ismeretes az, hogy azok a tanuk, akiket Rajk elvtárs állítóla­gos elkövetett cselekményeivel kapcsolatosan felhasználtak, azokat ujabb vallatásnak kitéve, ezekkel elvállaltattak azt, amit már előzőleg kikényszeritettek belőlük, ^elvetődött, hogy lehetett az, hogy Rajk elvtárs elvállalta a tárgyaláson a bi' ­róság előtt mindazokat a nemlétőző cselekményeket, amelykkel vádolták. Rajk elvtárs az utolsó vacsorán a börtönében azt mon­dotta, - mivel a pártra hivatkoztak - azt mondta: Mivel a nem ­zetközi helyzetben ezt a párt érdeke megkivánja, hogy vállalja el, az egész tárgyalás külsőség lesz és a tárgyalás után ki fogják engedni. Rajk elvtárs azt mondotta, hogy a pártot nagyon szereti és ha a párt kivánja, hogy ezeket neki vallani kell, akkor a pártért megteszi.

Next

/
Thumbnails
Contents