MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1959

1. ő. e. 1959. október 27-28. (2-162. o.) - 2. A Revíziós Bizottság beszámolója a végzett munkáról. Beszámoló: 73-79

korszerűsítése egyetemben az ország iparosításának az emelésé­vel. Üzemünkben a jövő évben megépül a cérnázó. így a 455 fő foglalkoztatásán kívül még 25o-3oo dolgozót tudunk foglal­koztatni. A. ió termelés mellett az alapszervezetünk feladatok­kal küzd, azért, hogyaz üzem a termelését szem előtt tartva^a szocialista üzemben dolgozók szocialista módon dolgozzanak és éljenek. Segitséget igy kivánunk adni a Pártnak, a Kormánynak a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Hibák vaunak, de ezek a hibák, amelyek nálunk is megvannak, máshol is megtalálhatók és nem kivánok velük itt foglalkozni, mivel erre kevés az idő. Azt megjegyzem, hogy ezeket a hibákat ug y a dolgozók, mintha J,rási Partbizottsg segítségével ig ek­szüiik kijavítani. A nők bevonásáról volt szó a politikai és ' gazdasági munkában. Véleményem szerint az, hogy a nőket megfe­lelően be tudjuk vonni a gazdasági és politikai munkába, az elsősorban a férjektől függ. Véleményem szerint is nem helyes­lem, hogy vannak asszonyok, akik a férjeik lába alé rakják a papucsot". Mennyiben hei yesebb volna, ha a férjek ugy gondolkod­nának, hogy a ieleségükkel együtt mennének haza ? együtt dolgoz­nának otthon és a munka után mindketten egyformán beszélnék meg a napi sajtód vagy mennének szórakozni,. Bek akarok senkit meg­sérteni, ezen el kell gondolkodni, kinek nem inge, ne Yegye magára. A másik ilyén, kérdés, mi kapcsolódik az előbb elmondottakhoz, hogy azok az elvtársak,a kik funkcióban vannak, ha hazamennek sokszor előfordul, azt mondják, hogy "Jaj nekem, olyan nehiz na pom volt ma" és hogy nekik könnyebb'legyen elvárják, hogy a feleségük kiszolgálja őket -a napi munkaia után, otthon is elvé­gezzen mindent'és végül ió hangulatban fogadj a őket. Ugyanakkor ezek" az elvtársak a maguk könnyebbségét szolgálják azzal, amikor valamilyen funkcióban nőket kellene beállitani, a férfiak párt­jára állnak, azzal, hogy azt mondják, hogy inkaDD a nők marad­janak otthon. ' , A határozati javaslattal a reánk háruló--fel adatokat ugy a magam részéről is, mint a nagyatádi í'onalgyár kommunistáinak a részé­ről elfogadom. Tihanyi Zoltán elvtárs. Tisztelt Pártértekezlet, kedves elvtársak! November 4. után 1256.-ban a párt előtt három feladat volt. Szirmai elvtárs a három feladattal foglalkozott/Harmadik fela­datként a gazdasági élet konszolidációját,az élet beinditását emlitette meg. Engedjék meg, hogy én mint'gazdasági ember elmondjam, hogy • 1956. november 4. után kezdődött a harc a revizionizmus ellen. Mindanyian jól tudjuk, hogy nem a bankjegyek nyomása volt a prob­léma, hanem a termelés beinditása, a termelés kérdése. Ha ezt nem tudtuk volna időben megshilárditani, nem tudtunk volna időben helytállni, nem tudtuk volna ezeket az eredményeket elérni,

Next

/
Thumbnails
Contents